Egyszer már megpróbáltunk megjósolni itt a randiblogban, hogy mi lesz a szingli-generáció jövője. Az akkor adott válaszokkal sokan nem voltak elégedettek, így talán érdemes most azzal a poszttal összehasonlítani, hogy hogyan élnek jelenleg az ötven fölötti szinglik. A területet természetesen a britek kutatták meg, méghozzá az ottani munkaügyi minisztérium megbízásából kérdeztek meg ezer egyedülálló, ötven fölötti nőt, akik vagy világéletükben hajadonok voltak, vagy megözvegyültek, vagy elváltak.

A kutatók először is azt tapasztalták, hogy az idősödő szinglik csoportja lassanként ugyan, de egyre népesebbé válik, az utóbbi tíz év alatt számuk 5%-kal nőtt. A megkérdezettek 17%-a mondta azt, hogy a mai napig randizgat, ami viszonylag magas számnak tekinthető, de ennél csak kicsit vannak többen, akik azt mondták, hogy remek társasági életet élnek. Az ő arányuk mindössze 20%. Nagyjából ugyanennyien vannak, akik ezt a társasági életet közösségi oldalak használatával próbálják beindítani vagy életben tartani, például a Facebookon vagy a Twitteren. Ebből valószínűleg arra következtethetünk, hogy a többség azért mégiscsak valamennyire magányosnak érzi magát.

Ha az angol példa nálunk is be fog válni, arra számíthatunk, hogy az ötvenen túli szinglik zöme üres idejét tanulással fogja kitölteni. A válaszadók fele arról számolt be, hogy tanul valamit, például számítógépes tanfolyamon, salsa-órákon vagy nyelviskolában. Az idősebbek tevékenységei nem sokban különböznek a fiatalabbakéitól a testmozgás terén sem, hiszen az 50 fölötti brit hölgyek negyede rendszeresen jár fitnessz-terembe vagy valami testmozgással kapcsolatos órára. 18% ezzel együtt azt mondja, hogy a legjobban külföldre utazni szeret, a megkérdezettek negyede pedig azt mondta, soha felnőttkorában nem volt még olyan boldog, mint így 50 után.