Forradalomként hirdeti bizonyos Damon Alton saját találmányát, a 90 napos szerződést. Persze könyv is van a koncepcióról, de a lényeghez nem kell vásárolni, kiderül az a szerző és a kötet internetes oldaláról is. Arról van szó, hogy ha megismerkedünk valakivel, randizás helyett meg kell kötni vele az Alton által javasolt 90 napos szerződést, és így megspóroljuk magunknak a rémálmokat, a ki-hívjon-vissza-kit problémát és a szerelmi vallomás, de legfőképpen a szakítás kínos jeleneteit.
Az ötlet ugyanis abból indul ki, hogy egyrészt randizgatni borzasztó, másrészt a kapcsolat legelején az a valószínűbb, hogy végülis nem fog működni a dolog. Ez utóbbit jobb, ha a felek rögtön kiinduláskor azonnal be is vallják egymásnak, aztán ha menet közben mégis úgy látják, hogy szerelmük kiállja az idő próbáját, akkor annál jobb. Alton szerint nincs annál jobb csajozós duma, mint ha a férfi valami olyasmivel kezdi az újonnan megismert nőknél, hogy: "helló, tudom, hogy ha elkezdenénk járni, valószínűleg szakítás lenne a vége, de nincs kedved kipróbálni velem egy 90 napos szerződést?" A megállapodás attól jó, hogy rengeteg praktikus szabályt fektet le előre, amikről menet közben jóval kínosabb vagy körülményesebb megállapodni.
Tartalmazza például, hogy ha bármelyik fél 72 órás időtartamig nem keresi a másikat, a szerződés azonnal megszűnt, azaz ha úgy érezzük a próbaidő közben, hogy a másik nem felelt meg, elegendő nem felvenni a telefont, és az illető rögtön tudni fogja, hányadán áll. Szex csak a tizedik találka után jöhet szóba, tehát emiatt sem kell aggódnia annak, aki még nincs rá felkészülve, de természetesen a szabályok közös megegyezéssel bármikor módosíthatók. A próbaidő felére, a 45. napra Alton egy értékelőrandit javasol, ahol a felek megbeszélhetik, mi jött be és mi az, amin még javítanának. És egy ugyanilyen találka esedékes a 90 nap lejártakor, amikor, ha mindkét fél úgy gondolja, a próbaidő után megkezdődhet az igazi kapcsolat.