Fantasia Barrino egy énekesnő, aki az American Idol tehetségkutatót nyerte meg 2003-ban. Az azóta eltelt években nem sokat volt róla szó, csak akkor, amikor Jennifer Hudson családtagjainak temetésén énekelt. Mostanában pedig az a hír terjed róla, hogy perrel fenyegeti új pasijának a felesége. Barrino bizonyos Antwaun Cookkal jár, aki ugyan már külön él nejétől, de még nem váltak el. Az USA hét államában, köztük Észak-Karolinában is törvény mondja ki a házasságok védelmében, hogy aki egy frigyet szétzilál, annak felelnie kell tettéért.

A házasságtörésért ugyan ma már csak kevés helyen jár megkövezés, de Amerikában kártérítést ettől még köteles fizetni a szerető a felszarvazott házastársnak. Barrino, pechére, a hét közül éppen abban az államban, azaz Észak-Karolinában él, ahol a legszigorúbbak a vonatkozó jogszabályok. Ezek szerint a megcsalatott házastársnak mindössze annyit kell bizonyítania, hogy érvényés házasságban él, és hogy a kereset benyújtását megelőző három évben az alperes szerető közösült a hűtlen házastárssal. Amennyiben ez bebizonyosodik, jár a kártérítés. Az nem számít, ha a perlő fél is hűtlen volt egy negyedikkel, az sem, ha a házasság már megromlott, sőt, a beperelt szerető arra sem hivatkozhat, hogy nem tudta, hogy újdonsült szexpartnere házas.

Azaz elvileg az is előfordulhat, hogy egy egyéjszakás kaland után jelentkezik az önmagát egyedülállónak kiadó partner házastársa, és sokezer dolláros kártérítést követel az életközösség tönkretételéért. Sőt, nem csak elvileg. A szabályt a gyakorlatban is bőszen alkalmazzák, évente átlagosan 200 szeretőt perelnek be Észak-Karolinában erre hivatkozva. Az eddigi legnagyobb ilyen kártérítés kétmillió dollár (csaknem 400 millió Ft) volt, amit 2001-ben ítéltek meg egy szerető terhére, a bosszús feleség javára. Ilyenek a kilátásai a nős férfival randizó Fantasia Barrinónak. Ön bevezetné itthon ezt a jogszabályt?