Tavaly rengeteg szó volt a itt Randiblogban esküvőkről és lakodalmakról, és ez minden bizonnyal idén sem lesz másként. Csak 2010-ben még nem igazán indult be nálunk az esküvői szezon, így aztán az ezévi sort csak most nyitjuk meg, méghozzá egy Új-Delhiből érkezett hírrel.

A Telegraph tudósítása szerint az utóbbi időben az a szokás kezd elterjedni Indiában, hogy a fényűző lakodalmakat (talán a tűzijátékot kiegészítendő vagy helyettesítendő) néhány díszlövéssel próbálják meg még emlékezetesebbé tenni. A múlt heti tragédiát pontosan ez a szokás okozta. A lakodalomnak már majdnem vége volt, és a frissen megházasodott menyasszony már kint várta az autóban, hogy újdonsült férje hazavigye és nekiláthassanak a nászéjszakának.

Ekkor azonban a vőlegény nagybátyja úgy gondolta, megtölti – egyébként engedéllyel használt – fegyverét, és a lakodalom zárásaként lead néhány lövést. A pisztoly azonban már töltés közben elsült, és a golyó éppen a vőlegényt találta el. A huszonegy éves fiatalember a fejét ért lövés következtében a helyszínen meghalt.