Nem brit tudósok, hanem amerikaiak vizsgálták azt, hogy ki hogyan beszél saját magáról, illetve partneréről, azok közül, akik hosszútávú kapcsolatban élnek. A Psychology Today cikke szerint a vizsgálat mind a hat kontinensre kiterjedt, így az kivételesen nem csak az amerikaiakra vonatkozik. A téma annyi volt, hogy ki használja saját magára és partnerére a "mi" szócskát, azaz ki az, aki folyton többes szám első személyben beszél önmagáról és házastársáról, illetve kik beszélnek magukról egyes számban annak ellenére, hogy kapcsolatban élnek.
Különösebb meglepetést nem okoz, hogy a kutatás azt az eredményt hozta ki, hogy bárhol is éljen egy pár, ha a "mi" szócskával utal egymásra a két fél, az minden esetben azzal jár együtt, hogy a felek pozitívabban viselkednek egymással és kevesebb pszichológiai stresszt visznek bele a kapcsolatba. Mondanunk sem kell, hogy a negatív viselkedés és a stressz azt jelzi előre, hogy az együttlét nem harmonikus, ezért nem fog sokáig tartani. Ezzel szemben ha valaki egyes helyett mindig többes szám első személyben beszél, az azt fejezi ki, hogy a kapcsolatot egyik fél sem próbálja uralni, és fennáll a hosszú távon elengedhetetlen egyensúly.
Amilyen idegesítő tud lenni, ha egy kismama többes szám első személyben beszél a babájáról ("már kinőtt az első fogunk!"), annyira természetes, hogy az ember nem nagyon mond olyanokat, hogy "a férjem és én". Ez egyrészt alá is támasztja a kutatás eredményét, másrészt kétségbe vonja, hogy van-e egyáltalán olyan, aki ne a többes számot használná - tekintve, hogy még egyszerűbb is. Vagy van még olyan, hogy egy régimódi hölgy azt mondja az urának, hogy "vigyél el moziba!" (ahelyett, hogy "menjünk el moziba"), és ez alárendeltséget fejez ki, és ezáltal máris növeli a stresszt? Ön szokott egyes szám első személyben beszélni, amikor a kapcsolatáról van szó?