Egyszer azt hallottam valakitől, hogy aki egy vitában kimondja a „soha” vagy a „mindig” szavakat, annak biztos, hogy nincs igaza. Azóta figyelem magam, és ha aki olyan érvekkel támad rám, amik a két szó közül valamelyiket tartalmazzák, annak tényleg nem szokott igaza lenni. És amikor én mondom ki, akkor meg én túlzok igazságtalanul. Amikor a napokban találtam egy listát arról, hogy mit nem szabad csinálni, ha kedvesünkkel vitatkozunk, kíváncsi voltam, hogy a soha-mindig tilalma benne lesz-e. Benne volt.

1. Az első számú szabály az övön aluli ütések tilalma. Nyilván van, akivel szemben ezt is megengedjük magunkat, de ha az ember otthon, a szerelmével kap össze valamin, ajánlott az ilyesmit kerülni. Néha nehéz megállni, hogy ne pont azokat a dolgokat kritizáljuk, amikre a másik különösen érzékeny (pl. testsúly), de ha valóban szeretjük a másikat, érdemes hanyagolni az ilyesmit. Később valószínűleg megbánnánk.

2. És második helyen szerepel a „soha” és a „mindig” tilalma. „Elegem van, hogy mindig nekem kell anyáddal harcolni és te soha nem állsz ki mellettem!” – az ilyen általánosítások után elvileg az szokott következni, hogy a vita oda fajul, hogy az egyik fél ellenpéldák százát villantja fel, a másik meg kétségbeesetten próbálja magyarázni, hogy melyik miért nem „ér”. Ez a módszer sok mindenre vezethet, csak arra nem, hogy segítségével sikerül bármit is megoldani.

3. Nem ildomos továbbá egyszerre mindent a másik nyakába zúdítani. Ha vitába keveredtünk, ne rángassuk elő Ádámtól-Évától kezdve valamennyi korábbi sérelmünket, próbáljunk csak arra az egy dologra koncentrálni, ami miatt ez a vita kialakult.

4. Duzzogni is tilos. Vagy legalábbis nem szép. Ha megbántottak, de a másik szeretne bocsánatot kérni, ne zárkózzunk el a kommunikáció elől csak azért, hogy a másik még jobban, még tovább érezze, milyen gonoszságot művelt. Hallgatással is lehet fölöslegesen mérgezni a hangulatot.

5. De persze ordítással is. Talán az egyik legkézenfekvőbb szabály, de néha érdemes figyelmeztetni magunkat: soha ne kiabáljunk azzal, akit szeretünk. Ha nem emeljük fel a hangunkat, ez segít higgadtan elintézni a dolgokat. Ha szerintünk a másik fejét izomból le szabad üvölteni, akkor mi a következő fokozat, egy pofon?

6. Ne a legrosszabból induljunk ki. Szavazzunk bizalmat a másiknak, és ne vegyük biztosra, hogy ha tett valamit, amivel mi nem értünk egyet, akkor azt következésképpen bizonyosan azért tette, hogy a mi orrunk alá borsot törjön. Persze nem egyszerű jóindulatúnak lenni azzal szemben, akire éppen mérgesek vagyunk, de hátha tényleg valami egészen ártatlan dolog van a háttérben.

7. A „soha” és a „mindig” mellett a „mindenki” szóval is tanácsos csínján bánni. Ne legyen az érv, hogy ezt vagy azt „mindenki” úgy csinálja, ahogy mi szeretnénk. Egy kapcsolat kétszemélyes, ezért a többiek véleménye nem szabad, hogy számítson. Ha egyikünk így tenne, a másik viszont úgy, akkor meg kell beszélni egymás között dolgot. Ne az döntsön, hogy egy vadidegen mit csinálna.

8. Ne próbáljuk magunkat felsőbbrendűnek beállítani. Lehet, hogy én az adott helyzetben bölcsebben cselekedtem volna. Sőt, lehet, hogy már voltam is hasonló helyzetben és jobban is jöttem ki belőle. Ha tudjuk a megoldást egy problémára, segítsünk, ahelyett, hogy önnön nagyszerűségünket dörgöljük a másik orra alá.

9. És végül: vegyük észre, ha egy vitának vége van. Sokan esnek abba a hibába, hogy azután is nyomják még a pedált, hogy a másik beismerte, hogy tévedett. Ilyenkor nem kell további érveket felhozni a másik ellen, hogy még rosszabbul érezze magát, inkább lépjünk tovább valami vitamentes területre.