Ez egy nagyon hosszú történet, de sajnos muszáj az elején kezdeni. Egy szokatlan és viszonylag ismeretlen alvászavarról és még szokatlanabb gyógymódjáról lesz szó, ez utóbbi miatt került ez a poszt éppen ebbe a blogba.

Az egyes számú páciens én magam vagyok. Fő tünetem az, hogy nem szoktam hajnali 4 előtt lefeküdni. Nem álmatlanságban szenvedek. Pontosabban: nem tudom, hogy abban szenvedek-e, mert ezt csak akkor lehetne megállapítani, ha lefeküdnék és nem bírnék elaludni. De nem fekszem le. Általában azért nem, mert a nap nagy részében nem ment túl jól vagy elég gyorsan a munka, és még maradt belőle. Vagy mert eszembe jut valami izgalmas, vagy be szeretnék fejezni egy könyvet, vagy pörög az agyam valamin, vagy esetleg nem is vagyok még otthon. Akármit csinálok, nekem valahogy a hétköznapjaim is úgy szoktak alakulni, hogy este tízkor mindig éppen elkezdek valamit csinálni.

Az egyetemi évek alatt a 4-kor fekvés és a délben kelés azt leszámítva remekül működött, hogy télen szinte sose voltam világosban ébren. De egy idő után ugyebár dolgozni kell kezdeni. "Na, majd most leszokik az éjszakázásról" - gondolta rólam mindenki, főleg én. Nem így lett. Hiába kellett fél kilencre bejárnom az irodába, továbbra sem sikerült átállnom a 3 előtti lefekvésre. Egy normális ember - gondolom -, ha egy nap 4 óra alvással megy be dolgozni, nagyjából gond nélkül le tudja nyomni a munkát, aztán amikor hatkor elengedik, hazarohan és bedől az ágyba. Én ilyenkor hatkor hazaszaladok, átöltözöm és elmegyek valahova, vagy esetleg dolgozom tovább otthon. Akármilyen elcsigázott is vagyok egész nap, úgy este 6-7 körül a fáradtság mindig elmúlik és a kialvatlanság ellenére éberebb vagyok, mint más reggel 9-kor az első kávéja után.

Hogy ez betegség-e, azon azért nem kezdtem el gondolkodni, mert bár kellemetlen napi 4-5 órányi alvással végigcsinálni a hetet, azért mindig sikerült, és öt éven keresztül soha nem volt semmi különösebb munkahelyi problémám ezzel kapcsolatban. Csak mindig mindenki csinálta nekem a bűntudatot, hogy "tönkreteszem magam", mert "nem alszom rendesen" és "erőltetem az éjszakázást". Ha igaz az a mondás, hogy "csak az éjfél előtti alvás az igazán pihentető", akkor én nagyjából egy évtizede nem pihentem ki magam.

Persze ezt az egész cirkuszt én is csak saját lustaságomnak tudtam be, mint ahogy általában a környezetem se nagyon titkolta, hogy éjszakázás-mániámban nem lát mást, mint annak ékes bizonyítékát, hogy belőlem az önfegyelemnek még a szikrája is hiányzik. Pár hónappal ezelőttig még én is ezt gondoltam, amikor két váratlan dolog történt szinte egyszerre.

Először is véletlenül ráakadtam egy wikipédia-oldalra, ami delayed sleep-phase syndrome (DSPS, azaz késő alvásfázis-szindróma) címszó alatt megdöbbentően pontos leírását adta annak, ahogy az én életem zajlik. Eszerint az emberek 0,15%-a képtelen hozzám hasonlóan a többséggel összehangolni a biológiai óráját. Az újdonság ebben az volt számomra, hogy esetleg az egész a melatonin-háztartásomon múlik, nem a lustaságon. A szindróma esetleg öröklődik, és van egy gyakoribb, kamaszkori verziója is, ami felnőttkorra elmúlik. Hát úgy néz ki, nekem a nem elmúló fajta van.

A másik váratlan dolog az volt, hogy nemrégiben összeismerkedtem Istvánnal, aki még a wikipédia oldalnál is pontosabban írta le az életemet. Igen, ő szintén krónikusan visszaállíthatatlan biológiai órával él, de ő se hallott még a DSPS-ről, és szintén csak egy átlagos lusta embernek tartja magát. Ő az első ilyen ember, akivel találkoztam, és rögtön megannyi további közös tünetet fedeztünk fel, amelyeket a wikipédia nem is említ.

Az egyik ilyen például, hogy István megemlítette, hogy nem szokott reggelizni. Ez nekem is bűnöm, kontrázok erre én, mert ugye a napot éhgyomorra kezdeni roppant egészségtelen. És bármennyire is szeretnék helyesen táplálkozni, dél előtt a legnagyobb akaraterővel maximum valami könnyű édességet tudok leküldeni, de általában attól is émelygek utána órákig. Életem utóbbi tíz évében párszor fordult csak elő, hogy reggelire kenyeret, húst vagy zöldséget ettem volna, és minden alkalommal rosszul lettem tőle.

Nem írja a wikipédia, de Istvánnal abban is egy húron pendülünk, hogy még soha életünkben nem aludtunk el a tévé előtt. Egyszerűen nem lehet annyira unalmas a műsor, hogy attól este tizenegykor-éjfélkor el tudjunk aludni.

Ha valamiért reggel hatkor vagy előbb kell felkelni, akkor arra az éjszakára általában már egyikünk sem fekszik le.

Amiben Istvánnal különbözünk, az az, hogy ő nem nagyon szokott sportolni, én viszont imádok futni. A különbség oka valószínűleg az, hogy én mindig este 5-6 után járok, István viszont ilyenkor még nem próbálta a testmozgást (majd most!). Anno a délelőtti tornaórákon minden alkalommal a leglassabb voltam a Cooper-teszteken, de most, hogy esténként szoktam futni menni, kiderült, hogy az állóképességem mégse marad el az átlagostól.

A lényeg, ami mindkettőnkre vonatkozik: se enni, se dolgozni, se fizikai erőt kifejteni nem vagyunk képesek délelőtt. Ehhez képest este 9 és nagyjából hajnali egy között meg elaludni nem vagyunk képesek, akkor sem, ha a megelőző éjszaka csak 3-4 órát aludtunk.

Viszonylag hosszú keresgélés után a Pest Megyei Tüdőgyógyintézet Alváslaborjának szakértőjével tudtam beszélni a témáról. Dr. Várdy-Visi Katalin megerősítette, hogy itt a melatonin és az orexin nevű, alvást szabályozó hormonok eltérő működéséről van szó, amit nem egyszerű átprogramozni. A szakértővel készült miniinterjú a keretesben olvasható.

Érdemes ilyen panaszokkal orvoshoz fordulni?

Attól függ, hogy a szindróma mennyire illeszthető bele az illető életébe. Ha nem illeszthető bele, ha például olyan a munkahelye, hogy korán kell kelnie, de nem tud korán lefeküdni, akkor ezzel kell valamit kezdeni. Erre vannak tréningek: megtanítják, hogyan szervezze át az életét, mit, mikor csináljon a hálószobában, mikor étkezzen, hogyan rendszeresítse ezeket a dolgokat. A fő gondot az okozza, ha hirtelen változásra kell kényszeríteni a szervezetet, mert ez az adaptációs készség a korral is csökken. De ha valakinek kielégítő a későn kelő, későn fekvő életmód, akkor nem kell orvoshoz fordulni.

Ha valaki úgy érzi, ilyen típusú alvászavara van, és segítséget szeretne kérni, hol teheti ezt Magyarországon?

Minden alvás-probléma nagyon egyéni, és a cél az, hogy az ésszerű terhelés mellett szükséges megfelelő alvásmennyiséget megtalálják. Ezt át lehet beszélni alvásszakemberrel. 8-9 akkreditált alváslaboratórium van Magyarországon, ahol erre lehetőség van. Akinek az a problémája, hogy nem tudja eldönteni, hogy inszomniás-e vagy csak egy speciális alvásstruktúrára van szüksége, annak például a SOTE magatartástudományi intézetében működő alváslaboratóriumhoz érdemes fordulni.

És akkor itt jön végre a szerelem az egészbe. Nekem ugyanis azóta sikerül rendszeresen korán (értsd: éjfélkor) feküdnöm és napi 4-5 óráknál többet aludnom hétköznapokon, amióta van mellettem valaki, aki 12-kor mindig ágyba dug. És aki minden reggel nyolckor kel, ezáltal gondoskodva arról, hogy sokkal tovább én se bírjak aludni. Évek óta működik a dolog, és a reggel négytől délig alvásról sikeresen átszoktam a sokkal kezelhetőbb éjféltől reggel nyolcig alvásra. Amióta kapcsolatban élek és van szerencsém otthonról dolgozni, az éjszakai bagolyság vagy DSPS által okozott problémák eltűntek. Baj már csak akkor van, ha valamelyikünknek munkaügyben el kell utaznia. Ha nem vagyunk együtt, akárhogy igyekszem, mindig azonnal visszaáll a korábbi életritmusom, és már az első külön töltött éjszakán hajnali 4-kor fekszem le.

Na jó, ha nagyon összeszedem magam, akkor 2-kor.