Az alábbi írás levélben érkezett a Randiblog email-címére, Bán Andrástól. "Gondolom, nem túl trendi", írta róla, de ezt innentől kezdve már ön hivatott eldönteni, kedves olvasó, miután végigolvasta a posztot. Amennyiben tetszett, további írásokat találhat az Éjszárny Világa nevű honlapon.
Ezer nőből egy ha nem
tudod, milyen a legtöbb nő?
álmodnak a nagy szerelemről.
vegetálnak valamiben, amiről tudják, hogy nem az, és közben álmodnak a nagy szerelemről.
egyre kevesebb bennük az önbizalom, hiszen ahol vegetálnak, nem kapnak megerősítést, hiszen a boldogság, teljesség adna.
álmodnak a nagy szerelemről és azt gondolják, ha bekopogna az ajtón,
mindent megtennének érte.
aztán szerencsés esetben egyszer bekopog.
valahogy megérzik a vonzást, öntudatlanul-önfeledten megérinti
őket...érzik valahol mélyen, hogy egészen egyszerűen magukhoz kellene
szorítaniuk.
aztán becsapják az ajtót, mert megijednek tőle, aztán attól, hogy a
megszokott vegetálást el kell dobni, és ugye az elfogyott önbizalom
megszólal: mi van ha kevés vagy hozzá?
de vonz. vonz. hiszen ez az álom.
kinyitja az ajtót.
ott áll. érzi, hogy egészen egyszerűen magához kellene szorítania amíg eggyé nem olvadnak
az, hogy ott áll, simogatja az önbizalmát.
megint megijed.
becsapja az ajtót és visszaugrik a vegetáláshoz.
vonzza.
kinyitja újra.
ott áll.
kezd erősödni a gondolat: ráérek. megfogtam. itt van.
nem merek kilépni a vegetálásból. félek.
talán egyszercsak ha nem csinálok semmit, akkoris minden oké lesz.
becsapja az ajtót. vissza a vegetáláshoz.
már nagyon érzi, mennyire nem az ez.
kinéz az ablakon lopva, nem látja a szerelmet.
megijed. kétségbeesik.
ugrik az ajtóhoz, kinyitja. ott áll.
örül, fél, büszke, ijedt.
gyáva.
becsukja az ajtót.
próbál vegetálni, de már nem képes őszintén beletörődni.
kinyitja az ajtót.
ott áll. tudja, hogy egészen egyszerűen magához kellene szorítania,
amíg eggyé nem olvadnak és ÉLNI.
egészen biztos benne hogy már az övé, akármit tesz.
becsukja az ajtót.
kinyitja az ajtót. ott van.
becsukja az ajtót.
kinyitja az ajtót. ott van.
becsukja az ajtót.
...
kinyitja az ajtót.
várja.
becsukja az ajtót.
egyre erősebben szorítja valami belül. kétségbeesetten próbálja elhitetni magával, hogy a vegetálás az jó.
kinyitja az ajtót.
amíg sír, tudja, hogy egészen egyszerűen magához kellett volna szorítania, amíg eggyé nem olvadnak, mert ez az ÉLET.
megtörli a szemét. figyel arra, hogy ne tűnjön kisírtnak.
becsukja az ajtót.
vegetál.
lassan teljesen megkeseredik, mert neki nem adta meg az élet a boldogságot.
egyszer valaki eljátszotta neki, hogy ő a szerelem, de még ő sem értette meg, hogy neki mi kell!
nem jut eszébe, hányszor csapta rá ajtót, és hányszor találta újra ott mégis, ahogy rá vár, ahogy az sem, hogy talán megfagyott kint, mert ott várt, nem ment be addig egy másik házba átmenetileg melegedni.
egészen biztos abban, hogy a férfiakban nem lehet bízni és a nagy szerelem csalás, hiszen ő is csak vegetál, pedig ha bekopogott volna a nagy szerelem...
de néha, éjszaka, vagy hajnaltájt ott, belül, nagyon mélyen, valami mintha nagyon fájna.