A tánc az utóbbi időben egyre inkább férfiatlan dologgá vált, amit azonban a nők kifejezetten utálnak. Hiszen úgy nőttünk fel, hogy tucatszor végignéztük a Flashdance-t, a Dirty Dancinget, néhányan még az Egy asszony illatát is, és ezekben a filmekben a tánc leginkább a szexualitáshoz köthető. Ez azonban nem valami erős lábakon álló érv a táncot utáló férfiak számára, ezért az Askmen összegyűjtött néhány érvet, amiért nekik is megérheti táncolni.

Az első érv elég egyértelmű: a partvonalon ácsorogni szar. Ha az ember elmegy egy táncos szórakozóhelyre, akkor ne ücsörögjön, hiszen hiába lengi körbe jó esetben az illető férfit a titokzatosság, ha a nők még csak észre sem veszik, mert egyébként a sarokban ül.

Szintén igaz a második érv, mely szerint a tánc könnyen megtöri a jeget. Hiszen rengeteg férfi feltette már a kérdést magának, amikor egy szép nőt látott beszélgetni egy nem túl jóképű pasival: mégis minek áll szóba vele? Ez pofon egyszerű, az illető okot adott a tánccal arra, hogy beszéljenek vele.

Harmadikként a sugárzó magabiztosságot említik. Az Askmen elmélete szerint bárki lehet vonzó, még akkor is, ha rettentően bénán táncol, elég csupán annyit bizonyítania, hogy remekül érzi magát a bőrében, és nem érdekli, hogy mások mit gondolnak a csetlő-botló mozdulatairól.

A negyedik szempontról már mi is szót ejtettünk. A nők imádják azokat a férfiakat, akiknek van ritmusérzéke, mivel abban hisznek, hogy az illető jó az ágyban.

Az ötödik pont az már inkább rábeszélés, mely szerint a tánc a génjeinkben van, és aki nem szereti, az csak azért gondolja ezt, mert nem tud táncolni. Erre pedig nincs jobb megoldás, mint elmenni egy tanfolyamra, ahol ráadásként még ismerkedni is lehet. Hiszen mint tudjuk, egy egyedülálló férfi egy tánctanfolyamon ritka, mint a fehér holló.