A bizarr közvéleménykutatások hazájában most a QVC tévétársaság megbízásából faggatták arról az alattvalókat, hogy van-e bármi fontosabb az ember életében a tévézésnél. A kérdésre a háromezer megkérdezett tizede gyakorlatilag nemleges választ adott: a mintába bekerült személyek 10%-a azt mondta, inkább otthagyná férjét-feleségét, illetve barátját-barátnőjét, minthogy felhagyjon a tévénézéssel.
A többiek persze ennél valamivel kevésbé élesen fogalmaztak. A britek nagyjából fele válaszolta azt, hogy életének szerves része a tévézés, és hogy nem bírná, ha nem lenne otthonában egy készülék. A megkérdezettek negyede úgy véli, hogy egy nehéz munkanap után a tévé háttérzaja segít kikapcsolódni, harmada pedig akkor is bekapcsolja a tévét, ha csak társaságra vágyik, még akkor is, ha nem figyel oda a műsorra.
Én is ebbe az utóbbi kategóriába tartozom: ha egyedül vagyok otthon, a főzés vagy egyéb házimunka mellé mindig dukál valami olyan tévéműsor, amit úgy is lehet követni, ha az ember közben máshova (is) figyel, és nem tartja a szemét folyamatosan a képernyőn. De egyébként nálunk az a szabály, hogy ha mind a ketten otthon vagyunk, akkor a háttérben legfeljebb zene szólhat, de a tévé soha nem megy csak úgy. Főleg nem, ha közben eszünk. Természetesen bekapcsoljuk, ha van benne valami, amit kifejezetten nézni szeretnénk, de akkor oda is ülünk elé és nézzük. A televízió valóban helyettesíti a társaságot, de csak addig, amíg a társaság tényleg nincs ott. Önöknél mik otthon a tévézési szokások?