Egy igazán érdekes személyiség portréját tette közzé nemrég a New York Post, gondoltuk, önök is szívesen megismerkednének vele. Az illetőt Richard Eastonnak hívják és főállású kerítő, ami ugyan a hagyományok szerint egy női szakma, de Amerikában minden lehetséges, így itt a bizniszt egy 55 éves, de önmagát 45-nek kiadó férfi űzi. Abból a szempontból azonban ő is a tradicionális értékeket vallja, hogy a férfiaknak kell állnia a cehet, így a nőktől nem is kér pénzt szolgáltatásaiért, azaz a férjtalálásért.

Annál többet fizetnek (illetve lehet, hogy már csak fizettek) neki az agglegények, akik közül volt, akiről akár százezer dollárt, azaz mintegy huszonkétmillió forintot is legombolt. Honlapján azt állítja, azért ilyen borsos az ár, mert ő tényleg a legjobbak közül válogat, és mert egyedüli férfi kerítőként jobban érti, milyen álomnőre vágynak az őt megkereső férfiak, mint bármely másik női partnerközvetítő. Easton azt mondja, jól tudja, hogy kliensei nem csak szexre vágynak, mert ezt bármelyik szombat éjszaka sokkal kevesebbért is megkaphatják. Ő igazi komoly kapcsolatokat hoz össze. Az újonnan napvilágra került adatok fényében azonban lehet, hogy kicsit be fog dőlni a bolt.

Mint kiderült ugyanis, Easton elismerte bűnösségét, amikor 1994-ben volt felesége testi sértéssel vádolta. Ezek után a sikeres kerítő 2004-ben újra bűnösnek találtatott, és megint nő elleni erőszak miatt. Egy hölgyet úgy vágott pofon egy étteremben, hogy az illetőnek eltört az orrcsontja. Erre ő a következőket nyilatkozta: "Tudom, hogy egy nőt semmi szín alatt sem szabad megütni. Rosszat tettem. 13 éve éltem New Yorkban és mindenki, aki ismer, tudja, hogy én nem vagyok olyan férfi. Rögtön utána bocsánatot is kértem. A mai napig szégyellem."