“A szerelem ugyanolyan, mint egy szertől való függőség” - idézi Helen Fisher antropológust az ABC cikke. Az agykutatással foglalkozó tudósok azt találták, hogy az alkoholizmus vagy a drogfüggőség ugyanazt az agyi mechanizmust használják ki, ami a fejlődés során valószínűleg a szerelem számára alakult ki. Aki szerelmes, az ugyanúgy vágyik imádata tárgyára, mint ahogy például egy dohányosnak hiányzik a cigaretta vagy az alkoholistának a szesz, de ezúttal a kutatók a rászokás fázisa helyett az elvonási tüneteket vizsgálták.
A kutatás alapjául állítólag az a hétköznapi megfigyelés szolgált, hogy a reménytelen szerelmesek a legképtelenebb dolgokra képesek azért, hogy kedvesüket megkapják, ugyanúgy, ahogy a függőségben élők is bármit megtesznek, hogy megszerezzék azt, amitől függenek, ha az éppen nem elérhető számukra. Eszerint a logika szerint az elvonási tünetekhez hasonlót él át az, akit otthagynak, de továbbra is szerelmes abba, aki kitette a szűrét. Mindezt 15 olyan személy agyáról készített ultrahangos felvétellel bizonyították, akikkel saját bevallásuk szerint kevesebb, mint két hónapja szakítottak, és akik még mindig szerelmesek voltak abba, akiben akkor már csak az exüket tisztelhették.
A vizsgálat során ha ennek a bizonyos volt barátnak/barátnőnek a fotóját mutatták az alanyok számára, az agynak az a területe aktiválódott, amelyről már kimutatták, hogy a kokain- és nikotinfüggéssel, a fizikai fájdalommal és a kötődésekkel hozható kapcsolatba. A kutatók elismerik, hogy ennek a felfedezésnek egyelőre sok gyakorlati haszna nincs, de talán innen kiindulva egyszer meg fogják majd találni a kettétört szívre szedendő gyógyszert. Addig is az ilyen szituációkra azt ajánlják, hogy nem fokozatosan, hanem radikálisan kell megszakítani a függőséget. Ha otthagytak bennünket, ne foglalkozzunk többet az illetővel, ne hívjuk fel, ne üzengessünk neki, mert így csak lassabban fog menni a leszokás.