Pécsen kívül még két kulturális fővárosa van idén Európának, az egyik Isztambul, a másik pedig a németországi Ruhr-vidék képviseletében Essen. Ez utóbbi városban található egy Marxloh nevű rész, amit a helyi lakosok Európa legboldogabb utcájaként szeretnek-szeretnének promotálni. Ezt a címet azzal érdemelte ki a környék, hogy több mint 50 menyasszonyi ruhát kínáló üzlet van benne.

Hogy az esküvői ruhaszalonok dömpingjének egy kis hírértéket is adjanak, a hétvégén lezárták Németország egyik legforgalmasabb autópályájának, az A40-esnek egy 60 kilométer hosszú szakaszát Dortmund és Duisburg között. Az így felszabadított aszfaltcsíkot a gyalogosokon és biciklistákon kívül esseni álmenyasszonyok özönlötték el, szám szerint 100 darab.

Amint az a fotókon látható, az eseményt kissé tüntetés-hangulatúra vették, de azért később a lakodalmi dínom-dánom sem maradt el. Körülbelül húszezer összecsukható asztalt is felállítottak ugyanis egy jó hosszú sorban, amelyeken enni- és innivalót kínáltak az egybegyűlteknek.