A fotókon látható 41 éves, brit hölgy három évvel ezelőtt nemi erőszak áldozatává vált. Louise Harmant 2007. augusztusában egy 29 éves fiatalember, Michael Olsen egy mellékutcában megtámadta és többször megerőszakolta. A jelek szerint véletlenszerűen kiszemelt áldozatot fojtogatta és rugdalta is, és a nő fejét többször egy kőből készült ablakpárkányhoz, majd a falhoz ütötte.

Olsen a támadás után eszméletlenné vált áldozatát magára hagyta, majd még kétszer visszatért a helyszínre, hogy tovább erőszakoskodjon. Eközben egy biztonsági kamera rögzítette arcképét, így sikerült őt azonosítani. Olsen természetesen már börtönben ül, Harman feladata pedig az lenne, hogy a brutális támadás után lábra tudjon állni és folytatni tudja életét. Mindehhez a brit társadalombiztosítás általában pszichoterapeuta segítségét is biztosítja.

Harman háromszor találkozott a kezelést nyújtani hivatott szakemberrel, aki természetesen a támadásról kérdezte a nőt. Ő érthető módon valamennyi alkalommal könnyek között élte át újra az életét derékba törő eseményt. A történet most azért került bele újra az újságokba, mert a pszichológus szakértő szerint Harman túlságosan fel van dúlva ahhoz, hogy a kezelést folytatni, pontosabban rendesen elkezdeni lehessen. A nemi erőszak tehát túl durva volt ahhoz, hogy az áldozatos segíteni lehessen, mindenesetre legalább 2015-ig betegállományba tették Harmant poszttraumás stressz miatt.