Nincs különösebb apropója a fenti videón elmesélt történetnek, hiszen van már 66 éve is annak, hogy megesett, és főhőse többször is előadta már (tavaly például a CNN-nek is, mostanában a youtube-on örülnek neki a legtöbben), de azért reméljük, hogy így is tetszeni fog a Randiblog olvasóinak ez az apró, de mégis erős sztori a második világháborúból.
A videón szereplő amerikai úr, Jack Tueller 24 évesen katonaként részt vett a normandiai partraszállásban 1944-ben. Miután sikerült túlélnie a D-napot, Tueller kapitány és csapata francia területen állomásozott, egy olyan zónában, ahol korábban ellenséges német orvlövészek garázdálkodtak, akik közül egy még mindig maradt a környéken.
Tueller a feszültséget azzal szokta levezetni, hogy elővette trombitáját és játszott rajta. Ezen az éjszakán azonban figyelmeztették, hogy ne fújja a hangszert, mert ezzel magukra vonhatja a szabadlábon maradt náci orvlövész figyelmét. Tueller azonban úgy döntött, szükség van ennyi szépségre és művészetre a háborúban, ezért csak játszani kezdett, azonban az ellenség érzelmeire apellálva egy német szerelmes dalt, a Lilly Marlenét, ami pár évvel azelőtt lett hatalmas sláger Marlene Dietrich előadásában. A dalnak, amelyből egy részlet a videón is meghallgatható, megvolt a hatása: az orvlövész aznap éjjel nem támadott.
Másnap reggel Tuellert megkereste a katonai rendőrség, mondván, hogy egy frissen elfogott német hadifogoly egyre azt kérdezgeti rossz angolsággal, hogy “ki trombitált tegnap éjjel?” A trombitás kapitány lement meglátogatni az illetőt, aki valóban az a bizonyos utolsó orvlövész volt. Tueller azonban nem az ellenséget látta benne, hanem egy ugyanolyan ijedt, magára hagyott fiatalembert, amilyen ő is volt. A mindössze 19 éves német orvlövész azt mondta, a zene akadályozta meg abban, hogy aznap éjjel is áldozatokat szedjen. “Nem bírtam tüzelni, mert a menyasszonyom járt a fejemben. Anyámra és apámra, testvéreimre gondoltam.”
És kezet fogtak.
“Ez a zene hatalma” - mondja erre utólag Jack Tueller.