Általában a kislányok édesanyjuktól tanulják meg, hogy hogyan kell majd az életben felnőttként viselkedni, és a párkapcsolatokra, illetve szexre vonatkozó ismeretek zömét a velük azonos nemű szülőtől sajátítják el. Egy új amerikai kutatás szerint azonban ezen a téren (is) jól jön, ha a másik szülő is néha közreműködik a nevelésben. A New York University kutatói egy többszáz résztvevő kikérdezésével készült felméréssel arra a megállapításra jutottak, hogy kiegyensúlyozottabb szexuális, illetve partnerkapcsolati életet élnek azok a nők, akik édesapjukkal is beszélgettek kamaszként a szerelemről, nemiségről.

Az ilyen hölgyek a vizsgálat szerint idősebb korban veszítik el a szüzességüket, azaz nem kezdenek el túl korán szexuális életet élni, valamint később sem jellemző rájuk a partnerek gyakori váltogatása. Azok a nők, akik soha nem beszéltek édesapjukkal ilyen témákról, arról számoltak be, hogy emiatt nem nagyon állt rendelkezésükre olyan felnőtt, akitől a párkapcsolatok vagy szex témájába férfiszemszögből betekintést nyerhettek volna. Pedig igencsak hasznos információ tud lenni az, hogy a pasik mit gondolnak, mit hogyan látnak.

Ezzel együtt a Time magazin által megkérdezett kutató szerint a kiegyensúlyozott érzelmi élethez nem konkrétan arra van szükség, hogy az édesapa egyszer leüljön, és elmagyarázza kislányának, hogy a gólya helyett milyen módszerrel kerül a baba az anyuka hasába. Ehelyett a folyamatos kommunikáció a legjobb mindkét szülővel. Hogy vajon a fiúknak meg édesanyjukkal kell-e többet beszélgetniük ezekről a dolgokról ahhoz, hogy felnőttkorra érettebbek legyenek, az talán egy következő kutatás tárgya lesz.