horoszkóp

Minden harmadik dél-afrikai férfi erőszakolt már meg nőt

2010.11.30. 18:02

Megdöbbentő adatokat tettek közzé a napokban a nők és a nemi erőszak helyzetéről Dél-Afrikában. Az kormányzat által létrehozott Orvosi Kutatói Alapítvány felmérése csak Gauteng tartományra vonatkozik, ezen a területen található azonban Johannesburg városa is. A megkérdezett 487 férfi bő egyharmada, pontosabban 37%-a állította azt, hogy erőszakolt már meg nőt. 7%-uk azt is elismerte, hogy vett már részt csoportos nemi erőszakban. A megkérdezett férfiaknak mindössze 22%-a mondta azt, hogy még soha semmilyen módon nem bántalmazott nőt.

Nők Dél-Afrikában
Nők Dél-Afrikában

A kép a női oldalról nézve is ugyanilyen vérfagyasztó. 511 nővel beszéltek a kutatók, akiknek negyede számolt be arról, hogy korábban nemi erőszak áldozatává vált. Az alapítvány emellé odateszi azon becslését is, hogy az országban 25 nemi erőszak közül csak egyet jelentenek be a rendőrségnek. Valószínű, hogy az érintett nők között voltak olyanok, akik a kutatóknak sem vallották be, mi történt velük, mert a megkérdezettek “csak” 51%-a mondta azt, hogy bántalmazta már férfi (miközben a férfiak 78%-a mondja azt, hogy bántalmazott már nőt).

Egy korábbi kutatásra támaszkodva az alapítvány azt állítja, hogy az AIDS-járvánnyal súlyosan érintett országban a nemi erőszakot elkövető férfiak kb. egyharmada semmilyen bűntudatot vagy megbánást nem érez tette miatt. Az elkövetők kétharmada mondta azt, azért erőszakolta meg áldozatát, mert úgy érezte, hogy joga van a szexhez. Mások tettét az motiválta, hogy meg akarták büntetni áldozatukat, amiért visszautasította vagy felbosszantotta őket, de olyan is van, aki saját bevallása szerint unalmában követett el nemi erőszakot. A kutatók szerint a helyzet nagy részben az apartheid-rendszer következménye, amely hozzászoktatta az embereket ahhoz, hogy bizonyos cselekedeteknek nincs következménye. Azok a férfiak, akik gyermekkorukban valamilyen traumát szenvedtek el az apartheid során, ma férfiként nagyobb eséllyel lesznek nemi erőszak elkövetői.

15%
4999 Ft
4250 Ft
15%
2999 Ft
2550 Ft