Tavaly ősszel egy posztban egy olyan angol párt mutattunk be ebben a blogban, akiknek a halál és a gyerekszülés között kellett választaniuk. Az az anya, bár tudta, hogy nem fogja túlélni, mégis vállalta a terhességet. A fenti fotón látható párt (Neil és Jo Padmore a nevük) nem közvetlenül a halál fenyegette, de sokkal egyszerűbb helyzetben ők sem voltak. Két gyermekük született, mindkettő egy örökletes betegséggel, ami májrendellenességet eredményezett a kisfiúknál, akik így májátültetésre szorulnak.

Az orvosok azt mondták nekik, hogy ha még egy gyermeket vállalnak, 50% az esély, hogy ez harmadik a baba is örökölni fogja ezt a bizonyos betegséget. Padmore-ék a hír hallatán azonban nem mondtak le a család további bővítéséről, mert mindenképpen szerettek volna egy harmadik gyereket két életveszélyben lévő kisfiuk mellé.

A megoldás az lett, hogy az anya spermadonort vett igénybe, ami a betegség átörökítésének kockázatát jelentősen lecsökkentette. Jo Padmore-nak sikerült mesterséges megtermékenyítéssel újra teherbe esnie, és tavaly júliusban meg is született kislányuk. Evie így vér szerinti kapcsolatban nem áll apjával, cserébe viszont egészséges. Ön bevállalt volna a helyükben ilyen feltételek mellett egy harmadik gyereket?