4 felesége, 16 gyereke és 1 realityje van

2011.03.09. 19:17
A Brown család, amikor még csak 3 feleség volt
A Brown család, amikor még csak 3 feleség volt

Már a második évadja indul Amerikában annak a reality-sorozatnak, amely egy poligámista család hétköznapjait kíséri figyelemmel. Nem, nem az HBO hamarosan befejeződő remekművéről, a Big Love-ról (magyar címe Hármastársak) van szó, hanem egy olyan családról, amelyet az HBO sorozata is bemutat, csak nem kitalált szereplőkkel, hanem egy valóban létező kolóniát bemutatva. A TLC nevű csatornán most újrainduló reality címe Sister Wives, ami arra utal, hogy a férfi (Kody Brown) feleségei a fundamentalista mormon felfogás szerint egymás nővéreinek számítanak. Alább egy friss interjú tekinthető meg velük a CNN jóvoltából.

Kody Brown, a férj természetesen csak legelső feleségét vehette el állami esküvővel, további három nejéhez csak egy vallásos ceremónia köti. Feleségei természetesen büszkén vállalják, hogy saját jószántukból egyeztek bele abba, hogy férjük más nőket is elvegyen feleségül. Az első és a harmadik feleség szintén poligámista családban nőtt fel, a negyedik feleség pedig a sorozat első évadja során házasodott be a családba. Az ő korábbi kapcsolatából származó három gyerekkel együtt Brownéknál össszesen 16 gyerek van.

A teljes Brown család. Forrás: TLC
A teljes Brown család. Forrás: TLC

Brownéknál, csakúgy, mint a kitalált sorozatban, a feleségek úgy osztoznak a férjen, hogy előre beosztják, hogy a ház ura melyik éjszaka melyik nővel alszik. A feleségek azt mondják, nem bánják, hogy csak minden negyedik este kerül rájuk a sor, megvan mindegyiküknek a saját élete, Merinek így például arra is jut ideje, hogy pszichológiát tanuljon. Ennek ellenére a féltékenykedés néha felüti a fejét közöttük, de ez nem szokott komolyabb konfliktusokhoz vezetni. Ehelyett lépten-nyomon kisegítik egymást mindenfélében, például a gyereknevelésben.

A feleségek arról számolnak be, hogy a gyerek egyelőre azt mondják, ők maguk nem szeretnének majd poligámista családban élni felnőttként. Ennek ellenére a szülők remélik (mind az öten), hogy gyermekeik követik majd a vallásukat. Kody Brown a témában a Gyakran Ismételt Kérdések szekcióban megtekinthető videók között azt mondja, hogy ő csak azt reméli, hogy gyermekeik szerelemből választanak majd partnert, ahogy azt ő is tette.