Nemcsak arra látunk rengeteg példát, hogy a házasságok egymás után mennek tönkre, miközben mások egyszerre több személlyel létesítenek szexuális viszonyt, még a hűtlenség génjét is megtalálták a kutatók. Ráadásul az állatvilágban is kivételesnek számítanak az olyan fajok, amelyeknél a párosodó hím és nőstény egész életére együtt marad egy monogám kapcsolatban (bár ilyen például a kivételnek tekintett gólya).

Ez a sok-sok tényező együtt mintha arra mutatna, hogy az embernek egyszerűen nem természetes, hogy egyetlen partner mellett kössön ki, és vele élje le az egész életét. A Psychology Today bloggere azonban óva int mindenkit attól, hogy ezt a következtetést vonja le, és egy érdekes cikkben szedte össze a bizonyítékokat az ellenkezőjére. Mármint arra, hogy igenis a tudomány is azt mutatja, hogy a hűség a normális.

Először is: a monogám élet nem pusztán egy tanult életforma, nem csak azért vagyunk hűségesek, mert ezt a példát látjuk magunk körül. Az agy a hormonszinteket a kutatások szerint úgy szabályozza, hogy a kezdeti intenzív szerelem kb. két évig tartson, mert ennyi idő elegendő az utódnemzéshez. Ekkor a szerelmi ösztön helyett a gondoskodási ösztönnek kell átvennie az irányító szerepet, azaz a párt az anyai és apai ösztönök által diktált gondoskodási vágy tartja össze - mindketten gondoskodni akarnak a közös utódokról.

De ez nem minden. Korábbi kutatások kimutatták, hogy egy nőt a férfiak szebbnek találják a nő peteérésének napjai alatt. Most egy újabb vizsgálattal azt bizonyították, hogy ez a hatás csak az egyedülálló férfiakra érvényes. Egy nő vonzóságát ugyanis tartós kapcsolatban élő és egyedülálló férfiakkal is pontoztatták a peteérés alatt és egyébkor.

Csak az utóbbi csoport találta vonzóbbnak az éppen legtermékenyebb állapotában lévő nőt. Ezzel szemben a már kapcsolatban élő férfiak éppen, hogy kevésbé vonzónak találták a hölgyet ebben az időszakban a más időszakban adott pontszámokhoz képest. Ez azt jelenti, hogy a szerelmes férfiak tudat alatt (is) menekülnek a veszélyt jelentő másik nőktől.

A kutatók megjegyzik, hogy evolúciós szempontból is hasznos a hűség. Az faj fennmaradását csak az garantálta, ha a két szülő mindvégig együtt maradt, amíg utódaik fel nem nőttek, és mint tudjuk, ez az embernél egy sok-sok éven át tartó folyamat.

Mezei egereken végzett vizsgálatok azt bizonyították továbbá, hogy ezekben a szintén hűséges típusú állatokban a “szerelem”, vagyis a hűség kialakulása a függőségek kialakulásához hasonló, már ami az idegrendszer működését illeti. Ebből arra lehet következtetni, hogy az emberi agy is úgy működik, hogy partnerünkre lassanként rászokunk, és egy idő után elvonási tüneteink vannak, ha túl sokáig nem lehetünk vele.