Már hozzászokhattunk, hogy a különböző cégek, vállalatok néha felméréseket készítenek a vásárlók, fogyasztók körében a hétköznapi életet érintő kérdésekről, témákról, amelyek természetesen közvetve vagy közvetlenül összekapcsolhatóak a termékeikkel.

Most egy csokoládémárkától kaptunk egy Gyengédség-felmérést (Milka Tenderness Report), amiben 17 európai ország (Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehország, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Németország, Olaszország, Oroszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Törökország, Ukrajna) lakosságának körében érdeklődtek a kedvesség mindennapi jelenlétéről. Az online felmérés során 18 és 65 közötti embereket kérdeztek meg, a 8250 résztvevő fele nő, fele pedig férfi volt.

Mint kiderült, a felmérésben résztvevő európai országok polgárai közül a magyarok tekintik magukat a legkedvesebbnek: a hazánkban megkérdezettek 58 százaléka vallja, hogy nap mint nap többször is kedvesen viselkedik környezetével. A skála másik végén Csehország áll, a cseheknek csupán 28 százaléka nyilatkozott úgy, hogy naponta kifejezésre juttatja gyengédségét.

„A felméréssel szerettük volna feltérképezni a kedvesség jelenlétének mértékét európai szinten, illetve jobban megérteni, hogy mi is áll annak útjában, hogy adott esetben a kedvesebb oldalunkról mutatkozzunk meg. Hisszük, hogy a gyengéd, kedves megnyilvánulások bátorítása barátaink, családtagjaink irányába jobbá teheti azt a világot, amiben élünk” – nyilatkozta Turza Judit, a Kraft Foods Hungária Kft. vállalati ügyek vezetője.

A felmérés a stresszben találta meg azt a legfőbb okot, amely miatt az emberek nem mindig képesek gyengédséggel fordulni egymás felé. Európa-szerte átlagosan öt emberből kettő úgy gondolja, hogy a stressz akadályozza meg kedvessége megélésében. A legnagyobb arányban a bolgárok panaszkodnak erre (52%), de még a magyarok jelentős hányada (41%) is úgy gondolja, hogy életvitele túlságosan stresszes ahhoz, hogy gyengédségét kellőképp kimutassa. A 18-24 év közötti magyar fiatalok körében ez az arány még magasabb (63%).

A felmérésből az is kiderült, hogy a magyar férfiak általában jóval kevésbé fejezik ki gyengéd érzelmeiket, mint a hölgyek – míg nagyjából minden harmadik férfi (31%) szokott engedni a mogorvaság csábításának, a nőknek csupán 14 százaléka rejti el pozitív érzéseit. S bár a magyar a leggyengédebb nép, a válaszadók 58%-a úgy véli, közérzetjavító lenne, ha az emberek kedvesebbek lennének egymással.