Új posztsorozat indul ma a Randiblogban, amelyben olyan párok történeteit tesszük közzé, akik internetes társkeresőn találtak egymásra, egészen pontosan a Randivonalon. A történeteket természetesen az érintettek írják meg saját magukról, az alábbi sztori szerzője például Erika. Ő kiemeli, milyen pozitív benyomást tett rá, hogy későbbi szerelme, Mátyás legelső emailjében nem voltak helyesírási hibák. A teljes sztori alább olvasható, további sikertörténetekért - vagy egy kis éles randizásért - nézzen be a Randivonalra!

"Egy borongós novemberi napon kezdődött minden... Az előző évben veszítettem el a férjemet, és úgy éreztem, túl fiatal vagyok még ahhoz, hogy egyedül éljem le a hátralévő életemet. Nyitott voltam egy új kapcsolatra, ezért regisztráltam az oldalon, de őszintén szólva nem sokat vártam ettől a lépéstől, gondoltam arra biztosan jó lesz, hogy új ismerősökre, barátokra találjak. Kaptam néhány e-mailt, de egyik sem keltette fel az érdeklődésemet.

Ekkor történt a csoda, jött egy kedves levél egy kedves ismeretlentől. Rögtön megfogott a levél stílusa, ami egyszerre volt visszafogott és határozott, humoros és komoly. Egyetlen helyesírási vagy stilisztikai hiba sem volt benne, ami nálam rögtön csillagos ötöst jelentett. A fényképe alapján is nagyon szimpatikusnak találtam a levélírót, úgyhogy válaszoltam neki. Mindez a hét elején történt, majd két e-maillel és egy telefonbeszélgetéssel a hátunk mögött, szombatra már meg is beszéltük az első randit.

Egy cukrászdába hívott, ami szerintem nem szokványos, épp ezért nagyon tetszett az ötlet. Mindketten nagyon izgultunk, mert kamaszkorunk óta nem randiztunk. Én a nagy izgalomban otthon is felejtettem a mobilomat, úgyhogy a fiam vette fel, amikor Matyi hívott. (Így legalább hamarabb megismerkedhettek egymással, de ekkor még egyikőnk sem sejtette, lesz-e folytatás.)

A randi helyszínére mindketten pontosan érkeztünk, és bár az első percekben kissé zavarban voltunk, ez hamar elmúlt. Megettük a sütit, és átmentünk a közeli borozóba. Órákon át beszélgettünk, szinte nem is volt olyan téma, amit nem érintettünk. Befejeztük egymás gondolatait, sőt egyszerre mondtunk ki egy mondatot, ami azóta is gyakran megesik velünk. Körbesétáltunk a városon, és észre sem vettük, hogy mennyire eltelt az idő. Kb. 6 órát töltöttünk együtt, ami első randin nem jellemző. Sajnos mindketten buszhoz voltunk kötve, ezért fájó szívvel hazafelé vettük az irányt, a város két legtávolabbi részébe. Szinte repültem hazafelé, annyira jól éreztem magam, sőt ez még fokozódott egy kedves sms hatására.

Az első randitól kezdve felgyorsultak az események. Szinte minden nap találkoztunk, moziba mentünk, sétáltunk, beszélgettünk, sok időt töltöttünk együtt. Amikor nem találkoztunk személyesen, akkor telefonáltunk vagy e-maileztünk, sőt a kedvesem még egy head-settel is meglepett, hogy skype-on is tudjunk beszélni. Hamar kiderült, hogy "egy hullámhosszon" vagyunk, és az agyunk is egy rugóra jár. Mindketten imádjuk a zenét, szinte minden stílusban. Az is kiderült, hogy szeretünk játszani, sőt ugyanabban a rádióműsorban szoktunk nyerni. Ugyanabba a gimnáziumba jártunk, csak öt év különbséggel. Kedvenc könyveink, íróink, filmjeink, zenéink listája szinte teljesen megegyezik, az már csak hab a tortán, hogy a kedvenc magyar városunk is ugyanaz, mégpedig Szeged. Persze azért nem vagyunk mindenben egyformák, az nem is lenne jó. Nem akartuk és nem akarjuk megváltoztatni egymást, mert azzal a személyiségünk is elveszne.

Mivel megismerkedésünk az év vége felé történt, természetesen már együtt töltöttük a karácsonyt, a szilvesztert, megismerkedtünk egymás gyerekeivel, családjával. Nagyon szerencsések vagyunk, mert az én felnőtt fiaim rögtön elfogadták a páromat, és én is jól kijövök az ő fiaival, sőt sokszor velem beszélik meg a mindennapos dolgaikat is. Egymás szüleivel is nagyon jó a viszonyunk, mindkettőnket befogadott a párunk családja, sőt örülnek a boldogságunknak. A gyerekeink is jóban vannak egymással, sokat vannak nálunk, hol együtt, hol külön-külön. Minden olyan természetes közöttünk az első perctől fogva, ezért az sem meglepő, hogy szinte a kezdetektől együtt is élünk. Szeretnénk egy saját közös otthont, de ez sajnos nem megy egyik napról a másikra. Így is nagyon boldogok vagyunk együtt, hiszen kaptunk az élettől egy újabb esélyt.

Még csak néhány hónap telt el a megismerkedésünk óta, de úgy érezzük, mintha már 20 éve ismernénk egymást. Néha tényleg hihetetlennek tűnik ez az egész, de valóban megtörtént, és valóban mi vagyunk a főszereplői ennek a gyönyörű történetnek.

Remélem, hogy a történetünk segít másoknak abban, hogy ne adják fel a reményt, mert mindenkinek van valahol egy társa, egy párja, csak meg kell találni!"