Általában nem ritka, hogy valaki a munkahelyén ismerkedik, hogy szerelem szövődik két olyan ember között, akik munkájuk révén ismerkednek össze. De azért vannak olyan állások, amikre kevésbé jellemző a munkahelyi szerelem kialakulása, ilyennek kivételnek gondolnánk például a börtönőri pályát, és az ember azt gondolná, hogy általában a tűzoltók sem romantikáznak túl sokat munka közben. De a briteknél ez is megesett, a 46 éves Rod Rodwell ugyanis egy olyan nőt vett feleségül, akit úgy ismert meg, hogy 1998-ban kimentette egy tűzből. Az ő fotóik láthatók mai galériánkban.

A képeken látható, most 45 éves hölgy, leánykori nevén Julia Sbardella még 1998-ban akart otthon a gyerekeinek serpenyőben mirelit hasábburgonyát sütni, amikor egyszer csak csöngött a telefon. Mire az egyedülálló asszony befejezte a beszélgetést, és visszatért a konyhába, már a plafonig csaptak a lángok a serpenyőből. Sbardella hiába próbálta eloltani a tüzet, ráadásul a forró olaj is ráfröccsent, ekkor hat éves kisfia kihívta a tűzoltókat.

Rod Rodwell éppen szolgálatban volt, és ő ért először a helyszínre. Sbardella beszámolója szerint a jelenet meglehetősen filmekbe illő lehetett, a tűzoltó hirtelen berobbant a lángokban álló szobába, a halálra rémült, sebesült nő pedig a karjaiba vetette magát. Rodwell a nőt és természetesen gyerekeit is kimentette, sőt, néhány nap múlva még vissza is tért az asszonyhoz, hogy segítsen helyreállítani a kiégett konyhát.

A kapcsolat szikrája ekkor már megvolt, de egy újabb véletlen találkozás kellett ahhoz, hogy a szerelem lángja belobbanjon. Néhány hét múlva egy pubban futottak megint össze, és ekkor természetesen szóba elegyedtek, és randiban állapodtak meg. Sbardellához hasonlóan Rodwellnek is volt már gyereke egy korábbi kapcsolatból, de ez nem okozott problémát. A szerelmesek 2000-ben összeköltöztek, de az esküvővel idén nyárig vártak. Rodwell ugyan már nem tűzoltóként dolgozik (hanem mozdonyt vezet), de a lagzin pl. az esküvői torta is tűzoltóautó alakú volt a megismerkedés emlékére.