Elérkezett a XXI. század, és végre már nem kell elmennünk egy esküvőre ahhoz, hogy azon koszorúslányként részt vehessünk. A fenti videó egy olyan amerikai ceremónián készült, amin az egyik koszorúslány nem tudott részt venni, mert több ezer kilométerre volt a helyszíntől. De szépen felöltözött, az esküvő színeivel sminkelte ki magát, majd leült egy számítógép elé és bekapcsolta a webkamerát.

A ceremónia helyszínén pedig bekapcsoltak egy iPadet, és azt úgy hordozták körbe, mintha a koszorúslány tényleg ott lenne, aki így mindent úgy látott, mintha valóban ott lett volna a többiek között, másrészt az ő arcképe is szerepel az esküvőről készült felvételeken, videókon, fotókon. Akit nem érdekelnek a technika vívmányai, azoknak is ajánljuk a fenti videót, mert a menyasszony sajnos minden idők egyik legelőnytelenebb esküvői ruháját viseli.