A mai posztban két levélírónktól idézünk, hogy a megcsalás témáját a másik oldalról is megmutathassuk. Móni és Ágoston egymástól függetlenül írtak nekünk, de mindketten úgy gondolták, végre olyasvalakinek is meg kell szólalnia, aki nem a megcsalt fél szemszögéből írja le egy-egy hűtlenség történetét (ahogy eddigi levélíróink tették), hanem arról számol be, milyen a hűtlen félként megélni egy ilyen helyzetet.

Ha önnek is van ilyen tapasztalata, örülnénk, ha megosztaná velünk: írjon ön is a blog email-címére! Figyelem, a második levél trágár kifejezéseket is tartalmaz, ha ez zavarja önt, akkor vigyázva olvasson tovább.

Móni:

“Csak hogy a másik oldal is megszólaljon: egy olyan nő, akit itt más hozzászóló ősi mesterséget űzőnek aposztrofált volna, de vállalom a gaz csábító nő szerepét ezeknek a nőknek a szemében. Én elhiszem, hogy a levélírók többségéből a sértettség és a csalódottság beszél, de azért szerintem mindenki mélyen magába nézhet, ugyanis tapasztalatból mondom, ha jó egy házasság, mindenben passzolnak a felek, ott nincs kikacsingatás.

A férfi egy olyan lény, akinek ha mindent megadsz, hálás, és viszonozza azt. El kell fogadni, hogy fontos a vizualitás, a testiség, és az, hogy megértő barátra is találjanak bennünk. A nőnek kell éreztetnie vele, hogy férfi, nem lehet kiherélni azzal, hogy folyamatosan éreztetjük velük, hogy hallgass a nevük, hogy csak akkor van szex, amikor a ház úrnője éppen kegyeskedő hangulatban van, és azt is el kell fogadnunk, hogy a férfi nem egy családfenntartó pénztárca. Sok házasság ezen megy tönkre, és persze, hogy ilyenkor az elnyomásban élő fél kiutat keres, ha az csak egy kaland is, ahol érezheti a szabadságot, és érezheti, hogy újra férfi.

Mint írtam, én is hasonló cipőben jártam, a jelenlegi párom még házas ember, a fenti problémákat tőle tudom, nem egyediek, mondhatni általánosak, és nagyon hosszú út vezetett ahhoz, hogy elhagyja a családját értem, rengeteg szenvedéssel járt minden félnek, de most boldog és tervezzük a közös jövőt. A konkrét történetet nem írnám le, de mondhatjuk, hogy szokványos: két házas ember találkozik, sokat beszélgetnek, rájönnek, hogy hol a hiba a házasságukban, egyre több időt kívánnak együtt tölteni, persze a feleség rájön, veszekedések, és a végén összeköltözés.”

Ágoston:

“Eddig csak olyan posztokat, leveleket olvastam tőletek, amiben a megcsaltak mondták el rövidebben-hosszabban, mit éreztek, hogy jártak. Nos, én Csaló voltam.

A miértekről majd egyetlen sort fogok írni, azt is csak azért, mert eddig elég egyoldalú volt a megcsaltak végső konklúziója: ők áldozatok, és ez deszar. De kezdjük az elején.

Két évvel ezelőtt kezdtem el megcsalni a feleségem, egy kolléganőmmel. Nem sima megcsalás volt, őrülten beleszerettünk egymásba. Naponta 3-4 órákat beszéltünk telefonon, minden alkalmat megragadtam, hogy dumálhassunk, és gyakran találkoztunk titokban. Hol nála, hol itt-ott. Masszívan hazudtam otthon, mikor hol és mit fogok csinálni.

Nem azért derült ki, mert a feleségem rájött, hanem azért, mert olyan változásokon mentem keresztül, amikből egy idő után nem lehetett más következtetésre jutni, csak arra, hogy szeretőm van. És egy este elmondtam.

Kifordultam magamból, semmi nem volt jó, minden baj volt, amit a feleségem csinált, mondott. Nem tudtam elviselni, ahogy eszik, ahogy a gyerekekkel bánik, nem bírtam a tusfürdője szagát sem! Senki ne gondolja, hogy nem voltam ezeknek tudatában, és senki ne gondolja, hogy ez fáklyásmenet a Csaló számára az új szerelemmel.

Három hónap alatt 14 kilót fogytam, dolgozni nem tudtam, emésztettem magam – és nem tudtam dönteni. Egy évig tartott.

Pszichológushoz jártam, direkt egy többgyerekes (4!), katolikus egyetemen végzett 35 körüli hölgy pszichológust választottam, mert ha valaki meg fogja mondani, hogy mekkora egy geciláda vagyok, akkor ő biztosan. De nem.

Azt mondta: egy kapcsolat állapota soha nem egyetlen emberen múlik, MINDIG kettőn. A Csaló mindig valami olyat keres egy új kapcsolatban, amire szüksége lenne, de nem kapja meg. Tökmindegy, mi az: szex, romantika, érintés, mozik, tánc, de valamit nem kap meg. (Ettől még amit tesz, az csalás, és semmiképp nem jár feloldozás!)

DE ez mindkét félen múló kommunikációs hiba, játszmajátszós hiba. Mondjuk a Csaló nem tudja vagy meri(!) elmondani, a Megcsalt meg nem veszi észre vagy elzárkózik mereven – bármelyik esik is meg, az okok száma rengeteg. Kiút ebből mindaddig létezik, amíg érzelmek vannak. Akár pozitív, akár negatív, de ha érzelmek vannak – van kiút! Csak beszélni kell. Sokat és őszintén – úgy, hogy nem arról szól, ki a hibás, csak arról, miért eshetett így és mi legyen.

Kutya nehéz. De nekünk sikerült. Most, két év után, a házasságunk teljesen helyrejött. Nincsenek tüskék, nincsenek feldolgozatlan traumák. Lehet és jó újra szeretni azt, akinek egy éve a szagát is alig bírtam. Új alapokon, más – egyértelmű és világossá tett - szabályokkal, de tökéletes harmóniában. Mindketten megváltoztunk és mindkettőnket felnőtté tett. Vesztettünk rengeteg illúziót, önmagunkkal kapcsolatban is -  de nyertünk egy őszinte életet. És az őszinteség soha nem látott távlatokat nyitott meg abban a kifejezésben, amit úgy hívnak: szabad lélek…

Aki egy ilyen törés után a régi életét akarja összeragasztani, az törvényszerűen meg fogja találni a repedés helyeit, az. ún. „sebeket”.   Aki viszont nem így tesz, az új életet kezdhet – de ez az önmagunkkal való szembenézéssel kezdődik mindkét részről – és ez benne a legnagyobb próba!"