Videó: lánykérés emberi mikrofonnal

2011.10.18. 15:10

Idén februárban az egyiptomi tüntetések kellős közepén egy esküvőre került sor, de úgy látszik, a tüntetőkre a világ más tájain is jellemző, hogy néha rájuk jön a romantikus hangulat. Lassan egy hónapja tart az Occupy Wall Street nevű mozgalom New Yorkban, ahol a mozgalom tagjai a világ pénzügyi központjaként emlegetett utca békés elfoglalását tűzték ki célul.

Annyira békések méghozzá, hogy a rájuk vonatkozó szigorú szabályokat mind betartják. Például tilos nekik bármilyen eszközzel zajt kelteni (pl. duda, kereplő), illetve kihangosítást használni. Ha valaki beszédet akar tartani, azt úgy oldják meg, hogy a szónok mellett állók jó hangosan kórusban kiabálják, amit az illető éppen elmondott - így elektromos hangosítás nélkül is jó messzire elhallatszik. Ezt a gyakorlatot nevezik úgy, hogy „az emberek mikrofonja", vagy „emberi mikrofon".

A fenti videón azonban nem szónoklásra használják az emberi mikrofont, hanem lánykérésre. „Egy olyan monumentális pillanatra vártam, mint ez, hogy megmutathassam, mennyire szeretlek” - mondja a térdre ereszkedett tüntető a Deb nevű hölgynek, az emberi mikrofon pedig ismétli utána. „Nem tudom, mi lesz a vége ennek a mozgalomnak, de remélem, legalább fele olyan sikeres lesz, mint a mi házasságunk” - folytatódik a lánykérő szöveg. A beszéd végén a szokásos “hozzám jössz feleségül?” helyett, utalva a mozgalom kulcsszavára, az elfoglalásra, az a kérdés hangzik el, hogy “elfoglalod az életemet?”. A válasz persze igen. Öröm, taps, üdvrivalgás.