Egy korábbi posztban egy olvasónk remekül leírta, hogy mi a teendő, ha szerelmesek vagyunk valakibe, de az illető nem szeret minket viszont. Nem biztos azonban, hogy ezek a tanácsok alkalmazhatók mai levélírónk esetében. Az alábbi sorok szerzőjének az Orsi álnevet adtuk, és nála az komplikálja a helyzetet, hogy szerelmének tárgya egyelőre nem is tudja, milyen érzelmeket vált ki ismerőséből.
Egy férfi ilyenkor minden további nélkül szerelmet vallhat imádott hölgyének, aztán utána az özönvíz, de Orsinál nem ilyen egyszerű a helyzet, és nemcsak azért, mert itt nem férfi szerelmes nőbe, hanem fordítva. A dolgot továbbkomplikálja ugyanis, hogy az illető ráadásul Orsi főnöke. Ön mit tanácsol levélírónknak? Mondjon, csináljon valamit, vagy szenvedjen tovább csöndben? Szívesen vesszük, ha tanácsát megírja nekünk emailben, de ha saját sztoriját szeretné megosztani velünk, akkor is írjon!
„Nem vagyok egy könnyen szerelembe eső típus, ezt bizonyítja, hogy bár 30 vagyok, még csak egy férfi volt az életemben. Ő nagyon megbántott többször is, így elhatároztam, hogy tök jól megvagyok egyedül, nincs szükségem senkire.
Viszont az is igaz, hogy nem akartam együtt lenni soha senkivel csak azért, hogy ne kelljen egyedül lennem, és senkiben nem találtam meg azt, amit kerestem. Majd megismertem Őt. Szépen lassan, észrevehetetlenül beférkőzött a szívembe a kedvességével, határozottságával, olyan, amilyennek lennie kell, olyan, akire vártam, akivel le tudnám élni az életemet. Már az első alkalommal észrevettem, feltűnően nyugodt és magabiztos volt, és ez tetszett nekem, de elvetettem a gondolatot is, mert úgy voltam vele, úgysem látom többé.
Nem sokkal később az alkalmazottja lettem. Szerencsére vele nem sokat találkoztam, és amúgy is sok munkám volt, így nem okozott problémát, meg egyébként is jobb nekem egyedül ugye. A helyzet azonban megváltozott, és idén tavasszal mintha megkergültem volna, alig tudok magamon uralkodni, ha meglátom, remeg a lábam, a pulzusom megugrik, elmegy a hangom stb., a munkára alig tudok koncentrálni, sőt bármire alig tudok koncentrálni.
De a főnököm, a munkámat pedig szeretem, ráadásul szerintem nem is jövök be neki, bár néha azt érzem, van köztünk valami vibrálás, de simán lehet ennyi hónap alig alvás után, hogy már hallucinálok is.
Félek a visszautasítástól, félek attól, hogy elveszítem a munkámat, és akkor őt sem láthatom többé. Így csak távolról szeretem. Nem tudom, hogy mit kellene tennem, mert sokszor úgy érzem, nem bírom tovább.
Szívesen venném ha valami jó tanácsot tudnátok adni.”