Megint egy olvasói levelet közlünk, aminek írója természetesen azt kérte, hogy igazi nevét hallgassuk el, ezért a Randiblogban az Alfréd álnevet kapja. Alfréd azt mondja, a megcsalásos posztsorozathoz szeretne hozzászólni, bár levele alapvetően valami egészen mással foglalkozik, olyasvalamivel, ami legfeljebb oka lehet a hűtlenkedésnek - bár maga Alfréd azt mondja, ő még soha nem lépett félre. Ha válaszolna neki, vagy saját történetét-tapasztalatait mesélné el, esetleg ön szeretne olvasóinktól tanácsot kérni, írjon ön is a Randiblog emailcímére!
„Én is hozzászólnék a hűtlenség-témához, bár én még nem voltam hűtlen, és tudomásom szerint nem is csaltak meg. Közelebb vagyok már a negyvenhez, mint a harminchoz, van egy feleségem és egy négy éves kislányunk. Mindkettőjüket imádom, nem tudom nélkülük elképzelni az életemet. A probléma, amiért írok, kínosan egyszerű: nagyon kevés a szex. Nagyon kevés, és tudom, hogy kínos, de egyre nehezebben bírom.
Nem akarok a heti hányszorba belebocsátkozni, vagy hogy a terhesség-szülés körül mennyi idő maradt ki, a lényeg az, hogy nem az van, hogy már évek óta hozzá se nyúlunk egymáshoz. Hozzányúlunk, hébe-hóba. Ha van, akkor általában jó a szex szerintem. Biztos vagyok benne, hogy a feleségem is élvezi, amikor együtt vagyunk, csak egyszerűen sokkal kevesebbre van igénye, mint nekem. Gondolom, nem ritkaság az esetünk, bár ezzel kapcsolatban is gyakran elbizonytalanodom, hogy ez általános problémája-e férfiaknak, vagy csak én vagyok ekkora lúzer, hogy ezen tipródom.
Nem szeretném, hogy ebből feszültség legyen a feleségem és köztem, nem szoktam erről így beszélni otthon. Teljesen normálisan tudunk kommunikálni egyébként. Ha közeledek hozzá, de nincs kedve a szexhez, megmondja, és kész. Szóval nem a fejfájós sztorival jön és társai, sosincs belőle vita, tudomásul veszem, hogy nincs kedve.
Bár néha akkor is igent mond, amikor érzem, hogy olyan hűdenagy kedve nincs hozzá. Gondolom, ilyenkor ő is érzi, hogy túl régóta nem szeretkeztünk már, azért egyezik bele. Ő se szeretne egy szexmentes házasságban élni. De ilyenkor valamennyire érezzük mind a ketten, hogy most nem az igazi. Kevésbé élvezzük. Hamarabb vége is van. Szóval valamennyire a feleségem is tisztában van vele, hogy nekem ennyi nem elég. Azzal talán nincs tökéletesen tisztában, hogy engem milyen szinten frusztrál, amikor sok-sok napig kell várnom.
Tizenévesen azt hittem, hogy a harmincon jóval túl az ember már olyan „öreg”, hogy annyi idősen már biztos csak egy-két héten egyszer fogom kívánni a szexet. Egy sor dolog máshogy alakult, mint ahogy azt tizenévesen elképzeltem, ez az egyik. De ha pár napig nem vagyunk együtt a feleségemmel, egy idő után annyit jár az eszem a szexen nap közben is, hogy az már engem is zavar.
Gondolom, nem én vagyok az egyetlen férfi a világon, aki pornót néz suttyomban, de egyszerűen megmondva szar, megalázó, hogy ott van egy nő, aki az enyém, akivel szeretjük egymást, én ahelyett, hogy leteperném, titokban pornóra verem. Egyáltalán nem azért nézek pornót a neten, mert a feleségem nem érdekel. Éppen ellenkezőleg, sokkal jobban szeretnék vele egy igazit szerelmeskedni, mint hogy suttyomban az interneten nézegessek videókat fél kézzel. De ha nem jön össze az igazi szex, akkor egy idő után nem bírom ki a következőig.
Ha a kocsiban ülök, várok valamire, mászkálok az utcán, kanos vagyok, és akkor kezdenek el kerengeni ezek a gondolatok fejemben, hogy mi lenne, ha megcsalnám. Konkrét lehetőségem volt már rá nem is egyszer, nevetségesen klisés helyzetekben, pl. a tavalyi munkahelyi karácsonyi parti. Nem szerelem lett volna a csaj részéről sem, illetve leszarnám, hogy részéről mi lett volna, részemről mindenképpen csak egy dugás. Ugyanaz, mintha pornót néztem volna, csak élvezetesebb. De végül sose vágok bele, merthogy szeretem a feleségem, és megígértem neki, hogy holtomiglan-holtodiglan. Nem mertem belemenni?
Csak nagyon szar onnan szemlélni ezt az egészet, hogy az miért jó a feleségemnek, ha én napokig belül felrobbanok, aztán meg titokban ellógok a számítógéphez mindenféle alkalmakkor (pl. elviszi a lányunkat valahova, és én egyedül maradok otthon). Szar arra gondolni, hogy egy-egy félredugást simán be tudnék úgy iktatni, hogy ő ne tudja meg, és akkor kicsit gyakrabban kiengedném a gőzt, és minden sokkal könnyebb lenne. Elméletileg.
De könnyen lehet, hogy utána meggyűlölném magam, hogy megcsaltam a feleségem. Nem tudnék többet a szemébe nézni.
Akkor most azt várja el tőlem a feleségem, akit szeretek, és aki a legjobb tudomásom szerint szintén szeret engem, hogy az életemből az impotenciáig hátralevő éveket úgy éljem le, hogy többé-kevésbé intenzíven sóvárgok a szex után és jóval kevesebbszer kapom meg, mint ahányszor igényelném?
Néha úgy érzem, hogy a józan ész (vagy az ördög a fülem mellett, mint a rajzfilmekben?) azt súgja, hogy mivel a feleségem pontosan annyit szexel, amennyit szeretne, hadd tegyem én is ezt. Ha vele jön össze, mert ő is szeretné, az királyság, ha pont ő nem akarja, akkor mással.
Egy párhuzam: nagyon szeretnék minden nap a feleségemmel ebédelni. De ha valamiért egy adott napon nem jön össze a közös ebéd, mert dolgozunk, mert átmegy a szüleihez hétvégén, mert akármi, akkor ez nem jelenti azt, hogy én aznap nem ebédelek. Sőt, azt sem jelenti, hogy én aznap ne ebédelhetnék a feleségem helyett valaki mással.
Egy férfi számára mért csak az a két választási lehetőség van, hogy vagy kielégületlen, vagy rossz a lelkiismerete? Nyilván örülnöm kell, hogy úgymond ez a legnagyobb bajom (természetesen nem ez). Ha tényleg elhatalmasodik a válság, mindkettőnket kirúgnak, és az egész család éhezni fog, stb., akkor már nem fog érdekelni, hogy jaj, túl keveset dugok a feleségemmel. De azért amíg tényleg beüt a ménkű, jó lenne tudni, hogy más is küszködik-e ezzel a problémával, és hogy erre tényleg a hűtlenség-e a legjobb megoldás. Mert hogy a korábbi hozzászólásokból úgy látszik, hogy ez a legáltalánosabban elterjedt megoldás.
Arra is kíváncsi lennék, hogy a nők szerint ezt tényleg jogos-e elvárni egy férjtől, hogy ennyi energiát fektessen abba, hogy házas létére megtartóztassa magát a szextől.”