Az esküvőkön mindig a menyasszony van a középpontban, de ma egy olyan skóciai lakodalomról mutatunk fényképeket, ahol még az aránál is több figyelem irányult a koszorúslányra, aki mellesleg a menyasszony lánya volt. A három éves Skye Raltson ugyanis három hónappal az esküvő előtt egy vírusfertőzés következtében agyhártyagyulladást kapott. Kórházba került, még szüleit sem ismerte meg, járni sem tudott, a lakodalomra azonban mégis felépült.

A szülők, Lisa és Darren Raltson azt hitték idén február vége felé, hogy három éves kislányuk csak meg van fázva. Már egy hete gyengélkedett, amikor az orvos még mindig csak náthát állapított meg nála. Skye állapota azonban még az orvosi vizsgálat napján hirtelen romlani kezdett, és kórházba kellett vinni. Ott volt egy rohama, ezért helikopterrel átvitték egy másik kórházba, ahol megállapították, hogy az agyában daganat van.

Fél nappal korábban a szülők azt hitték, kislányuknak csak megfázott, a kórházban viszont felkészítették őket a legrosszabbra, a gyerek élete veszélyben forgott. Végül azt állapították meg, hogy a kislány agyában a duzzanatot agyvelőgyulladás okozza, aminek következtében Skye már se járni, se beszélni nem tudott, szüleit nem ismerte meg, gyakorlatilag egy újszülött szintjére esett vissza egy néhány óra leforgása alatt. Pár nap után az életveszély a gyógyszerek hatására elmúlt, és az orvosok azt jósolták, hogy másfél év kell majd Skye-nak ahhoz, hogy rendbe jöjjön.

Ehhez képest kilenc nappal később a kislány egyszer csak magától kiszállt az ágyából, és odabújt szüleihez, akik tavasszal akartak összeházasodni. Hamarosan nyilvánvalóvá vált számukra, hogy kislányuk sokkal gyorsabban gyógyul, mint ahogy azt az orvosok remélni merték, és hogy a februárban megbetegedett kislány akár majd részt is vehet a május 20-i esküvőn, amelynek elhalasztására nem volt semmi szükség. Skye-t kevesebb, mint egy hónap után kiengedték a kórházból, és hamarosan újra beszélni is kezdett.

Bár egy ideig úgy tűnt, hogy a kislányt vinni kell majd az esküvőre, addigra megtanult járni, sőt koszorúslányként édesanyja előtt vonult be a násznép elé. Az eseményről a galériában láthat további fotókat.