Vissza lehetett követni, hogyan lett egyre erotikusabban fűtött a hangvétel

2012.01.26. 17:43 Módosítva: 2012.01.26. 19:39

A jelszavak megosztásával kapcsolatos posztunkkal kapcsolatban érkezett egyik olvasói levél pontosan abból a fajtából való, amit a legjobban szeretünk olvasni: izgalmas, érzékletes, ráadásul egyszerre tipikus és meglepő. Olvasónk úgy írta alá, hogy „Valaki”, de nekünk valamiért az az érzésünk támadt, hogy az alábbi sorok szerzőjét bizonyára Pálnak hívhatják. Olvassa tehát ön is szeretettel Pál történetét a jelszómegosztás veszélyeiről, és ha önnek is sikerült így (vagy máshogy) lebuknia, illetve lebuktatnia partnerét, kérjük, írja meg a történetet a Randiblog címére!

Egyik esetben, első hosszabb kapcsolatomban úgy alakult, tudtuk egymás jelszavát, rendszeresen írtuk vagy olvastuk egymás leveleit a másik kérésére, válaszoltunk a másik nevében, ha épp úgy hozta a szükség. Nem volt ez elhatározva vagy tervezve, teljesen természetes volt, végül is egy pár vagyunk, tudunk egymásról mindent, bizalmas dolgokat beleértve, tudni egymás jelszavát szintén természetes volt. Egy egységet alkottunk. Nem is tudom, hogy alakult ez így, valószínű egyszer, amikor az egyikünknek épp küldenie kellett egy levelet, megkérte a másikat, és ez vele járt a jelszó megosztásával. Nem is volt ez nagy ügy, igazán lényegtelen, sokkal bizalmasabb dolgokat tudtunk egymásról, mint ami bármilyen emailben benne volt, lehetett. Hozzátartozik a sztorihoz, hogy akkoriban, az internet hajnalán még főleg offline éltük meg emberi kapcsolatainkat. Ugyanígy a számítógépek sem voltak annyira elterjedtek, kénytelen-kelletlen meg kellett osztani, ami volt, és ekkor a jelszó megosztása egy praktikus lépés párok között.

stockfresh 16013 portrait-of-blond-laying-in-bed-with-laptop siz

Később, egy másik párommal, akivel együtt éltünk évekig, én tudtam az ő jelszavát. De csak azért, mert technikailag eléggé antitalentum, nekem kellett létrehozni új gmail és hotmail címet a számára, és ő nem változtatta meg a kezdeti jelszót, amit kitaláltam neki. Ezt igazából nem is tudtam, egészen addig, míg egyszer karbantartottam a gépet, amit ő használt, és a rutinszerű kukaürítés során, ellenőrizve, nincs-e fontos dolog a kukában a végleges törlés előtt, egy eléggé egyértelmű levél piszkozatára leltem. Pikáns hangvételűre. Gyanúsan pikánsra. Emlékeztem még a kezdeti jelszóra, a köztünk használt egyik vicces beceneve volt az, kipróbálva be tudtam lépni a levelezésébe, és visszaolvasva kiderült, pár hónapja megismert kollegájával viszonyt kezdtek jópár héttel korábban, mikor én üzleti úton voltam. Gyönyörűen vissza lehetett követni, hogyan fejlődött a kapcsolatuk, hogyan lett egyre erotikusabban fűtött a hangvétel, szexuálisan explicit. Pár napig még figyeltem, nem igazán hittem a szememnek, kíváncsi is lettem, hogy éli meg a kettős életet, és hogy egyszeri eset-e (bár ennek nem volt jelentősége a részemről, egyszeriként sem tolerálom), aztán szembesítettem vele. Tagadta. Nem tudta, hogy esélytelenül. Hazudozott, minden megerőltetés nélkül, kiderült, félreismertem, de nagyon, úgy figyeltem, mint valami rendkívüli természeti jelenséget. Sokkoló volt látni, ahogy nagy szemekkel folyékonyan az arcomba hazudik, még akkor is, mikor a harmadik hazugságréteget is lebuktattam. Nem zavarta. Gőzöm se volt, hogy ilyen képességei vannak, egyszerű ember, nem néztem ki belőle. Nagyon lebukott, bizalmilag a legjobban. Pár hét múlva már külön éltünk.

Mostani párom paranoiás fajta, vele csak egy közös wifi jelszót osztunk meg, kész. Még azt se nagyon tudjuk egymásról, ki kitől kap levelet. Ő nagy facebookozó, ironikusan mindeközben erősen aggódik a privacy miatt, de gyakran beszélget rajta üzeneteken keresztül. Hogy pontosan mit és kivel, nem tudom. És ő se rólam. Nincs közösködés, pláne nem jelszavakban. Mikor a kapcsolatunk elején beszéltem neki első komolyabb kapcsolatomról, és hogy mennyire közösködtünk, úgy nézett rám mint egy ufóra, és kategorikusan kijelentette, ő ilyet soha.