Egy rendszeresen csókolózó párra lettek figyelmesek a London Bridge állomás utasai a brit fővárosban. Már önmagában az is feltűnő, ha a nyüzsgés közepette egy pár megáll, de ha még egy kiadósat csókolóznak is, akkor pláne. Akik minden nap arra mennek munkába, azoknak különösen szemet szúrt a képeken látható pár, hiszen ők a jelek szerint minden áldott reggel ugyanakkor egyszerre indulnak munkába, aztán mielőtt különválnának útjaik, még utoljára csókolóznak egyet búcsúzóul az esti viszontlátásig.

A gyakran arra járó utasok írtak a Metro nevű újságnak erről a párról, akik a menetrendszerű csókolózással szinte a London Bridge állomás látványosságává váltak. Bár az angolokat prűdségük miatt szokás emlegetni, egyáltalán nem rosszallóak voltak a levelek, pedig a középkorú pár állítólag olyan szerelmes hévvel csókolózik minden reggel, mintha kamaszok lennének. Az egyik vélemény szerint például „nagyon jól esik reggelenként látni egy kis romantikát”.

Az újságírók ki is mentek a helyszínre a megfelelő időpontban, fotóssal együtt, és megvárták a párt, akik mint minden nap, aznap is megérkeztek búcsúzkodni-csókolózni - plusz aznak egy riportot is lenyomtak (reméljük, nem késtek el a munkából). Mint kiderült, a férfit David Walkernek hívják, 39 éves és színházi technikus, a hölgy neve pedig Laura O’Meara, ő 37 éves és szoftverkonzultáns. Nyilatkozataikból nem sok minden további derül ki: egy pár éve járnak, szeretik egymást, és szeretnek minden reggel egy utolsót csókolózni munkába menés előtt, hogy jól induljon a nap. Májusra esküvőt terveznek.