Kaptunk még egy olyan olvasói levelet, ami egy két férfi, egy nő felállásban megvalósított kapcsolatot ír le. A korábbi ilyen helyzetekhez képest az itt a drasztikus különbség, hogy ezúttal a két férfi ismeri is egymást, sőt, tökéletesen tisztában vannak a helyzettel, így mentek bele az egészbe. A leírás szerzője az egyik férfi, aki D betűs álnevet választott magának és két sporttársának - ő így nevezi őket ugyanis. A levélfolyamnak azonban ezzel reményeink szerint nincs vége, ha van mit, írjon ön is a Randiblog címére!

„Nem is annyira sztori ez, mint egy állapot, amiről írok, hátha megtölti egy kis optimizmussal azokat, akiknek elvonási tünetei vannak, vagy úgy érzik, ha nem történik velük semmi extrém, akkor az már nem is normális. A sztori részese két srác (legyen mondjuk Dávid és Dániel) és egy lány, aki legyen Dia, csak a "d" betűk miatt.) Én az egyik srác szemszögéből írom le ezt az állapotot, nem túl konkrétan, mert abban mindhárman megegyeztünk, hogy ez addig jó, amíg csak hármunké. Annyira tiszteletben tartjuk ezt, hogy az alábbi leírás is megjárta az említett két, mondjuk azt, sporttársat is, mielőtt elküldtem volna nektek.

Talán egy vagy másfél éve arra fanyalodtam, hogy interneten kerestem társat, afféle sporttársat szexre. Nem hittem volna, hogy ez ma is ilyen nehéz, de egy srácnak igenis nehéz megfelelő lányt találni, aki szintén - régiesen szólva - csak azt akarja és eljutna a dolog a találkozásig is. Sok a nagy szájú csitri, az ezzel marhuló fiú és a bizonytalan, csak a beszélgetés erejéig bátor lány is.

Végül egy közismert chatszoba lett a nyerő, ott sok órát eltöltve több ismerős is akadt néhány hét után, akikkel este/éjjel rendszeresen chateltem. Köztük Dia és egy szerencsés véletlen folytán Dávid is. Az alkalmasságnál persze a külcsín is fontos, de amikor először beszélgetünk így, lehet érezni a kellő intelligenciát, humorérzéket, megbízhatóságot, vagyis azt, ami szerintem kell egy ilyen kalandos valamihez. Anélkül, hogy látnánk egymást. A képcsere persze később azért lezajlott.

A közös chatszobában hárman beszélgettünk sokat, és furcsamód nem volt terhemre Dávid jelenléte sem, sőt, megkedveltem a stílusát és a poénjait. Dia pedig kedves volt, néha pedig csak pislogtam egy-egy megjegyzésén, találóan, értelmesen fogalmazott, valahogy betaláltak a megjegyzései, mindig a földön járt. Egyszer csak eljutottunk arra a pontra, hogy találkozzunk mi hárman valahol. A legérdekesebb az volt, hogy ekkor már szó sem volt arról, hogy szexre készülünk; egyszerűen ideje volt már találkoznunk.

Egy Budapesthez közeli település lett a helyszín, ahol egyiküknek bérelt lakása van. Egy szombat este ott találkoztunk először. Élőben persze minden kicsit más, de a közös hullámhossz meglett nagyon hamar. Mindhárman hoztunk valami italt és rágcsálnivalót, de a házigazda is készült persze. Hajnal kettő körül jutottunk el odáig, hogy ideje volna aludni egyet. A kis lakás nagyobbik szobájának a közepén volt az egyetlen hatalmas franciaágy, ezen kellett hármunknak elférnie. Sorban zuhanyoztunk, egyet, aztán - nem tagadom, az italozgatás nem volt hatástalan - mindhárman belezuhantunk az ágyba. Dia középen feküdt, mi Dáviddal pedig az ágy két szélén.

A nevetgélés elhalkulásával Dia a maga módján cukkolni kezdett minket, hogy lám, itt fekszik két srác között és nem történik semmi (ha ezt a klubban elmeséli!). Erre persze beindultunk és hamarosan egy kis birkózás után Dáviddal egymást is átölelve gyűrtük magunk alá Diát és csókolgattuk, ahol értük. Életemben először fordult elő, hogy egy srác ilyen közel került hozzám, de kimondottan jó érzés volt. Nem egymással voltunk elfoglalva, de a másik jelenléte valahogy természetesnek hatott. Néha-néha egészen egymásba is gabalyodtunk, de kellemes érzés volt. Nem taszított, jól nézett ki és sosem ment túl azon a határon, ami még mindenkinek elfogadható. Ez is talán az egyik titka, hogy viszonylag hosszú ideje (talán másfél év?) jól működik ez így. Dia élvezi a két pasit, mi ketten pedig jól megvagyunk egymással, sőt egy-egy csókcsatában egymással is birkózunk néha. Ott, akkor ez jó.

A titok talán abban van, hogy az első pillanatban megvolt a közös hullámhossz. A két sporttárs intelligens és laza partner. A másik srác (elvégre miatta vagy miattam nem átlagos állapot ez) pedig érzi, ahogy én is, hogy mi ketten meddig mehetünk el egymással. Néha egy-egy csókcsata hevében egymást is legyőzzük, birkózunk, vagy harcolunk egy kicsit a Nőért, de mindezt hihetetlen élvezettel. Őszintén élvezem, ha legyűrjük egymást, vagy Dia kényeztetése közben egymást is megtaláljuk egy-egy csókkal vagy kisebb összegabalyodással, öleléssel. Talán biszex ez, talán csak kalandozó heteró, végül is tök mindegy, nem is érdekel, amíg mindenkinek jó.

Ami még a jó működéshez kell (nem tudom az intelligenciát eléggé hangsúlyozni), az a titok, ami az egészet magába zárja. Egyikünk barátai, sem tudnak a hármasunkról, sőt, még egymás másik életéről sem tudunk sokkal többet, mint muszáj lenne. A munkahelyi problémákat nem velük beszélem meg... Pályakezdő, vagy nem sokkal pályakezdés utáni, családalapításon még nem gondolkodó, egyedülálló vagy kalandozó fiatalok 30 körül, vagy kicsit felette, akik még élvezik, amit csak lehet. Talán egy tipikus mai csoportnak a leírása is ez, szerintem ma sokan vannak így.

Nem vagyunk felvéve egymás fészbúkján és iwiwén, a telefonszámukat is csak a számról ismerem fel, ha üzenetet küld valamelyikük, de leginkább emailen beszéljük meg a találkákat. Ebben sincs sok meglepetés, többnyire péntek este vagy szombatonként tudunk találkozni, persze nem hetente, mert gyakran jön közbe valami, de szerencsére nem is nagyon ritkán.

Ennek ellenére (vagy inkább pont ezért) jól elvagyunk, és most úgy tűnik, az idők végezetéig is tudnánk ezt egymással játszani."