A brit Matthew Briggs tizenévesen, édesanyja halálát követően hízott el drasztikusan, amikor a legkövérebb volt, majdnem két mázsát (kb. 197 kilót) nyomott. Amint arról a túlsúlyos emberek gyakran beszámolnak, ő is mindent megtett annak érdekében, hogy ne kelljen a testével, külsejével szembenéznie. Briggs is azt nyilatkozta, 156 centis derékbőségével menekült mindig a fényképezőgépek elől, nyilván tükörbe is akkor nézett csak, ha nagyon muszáj volt.

Briggs, aki a jövő hónapban tölti be a harmincat, és húszas éveinek zömét túlsúlyosként élte le, arról számolt be, hogy a csajozás számára szóba se jöhetett, olyan kövér volt. De például vidámparki attrakciókra sem szállhatott fel méretei miatt - egy öröm maradt az életében, az evés. „Felkeltem reggel, elmentem a munkába, hazajöttem és aludtam” - összegzi most Briggs, hogy túlsúlyosan miből állt az élete. Van azonban egy hely, ahol a jelek szerint még a legelővigyázatosabbak sem kerülhetik el, hogy néha ne fussanak bele saját fotójukba: a Facebook. Korábban is volt már olyan sztorink, hogy egy megosztott fotó fogyásra bírt valakit, itt is ez történt.

Amikor valakinek véletlenül sikerült Briggset lefotóznia, és fel is tette a képet a közösségi oldalra, a fiatalember úgy elszégyellte magát, hogy elhatározta, végre fogyózni kezd. Erőfeszítéseit siker koronázta, amint az a képeken is látszik, testsúlyának több, mint felét leadta, ma már csak 89 kilót nyom 188 centis magasságához. Ezt nyilatkozta most a pillanatról, amikor meglátta magát a Facebookon: „nagy sokk volt meglátni magam olyan kövéren. El se tudtam hinni, hogy az tényleg én vagyok”.