Az ágyamból ment a felesége szülésére

„Mindenki csak addig ítéli el a szeretőket, míg saját maga nem kerül ugyanolyan helyzetbe. És mindenki csak addig papol erkölcsről, elvekről és női szolidaritásról, míg bele nem szeretnek egy férfiba, akinek történetesen terhes a felesége” – kezdte történetét a 31 éves olvasónk, Júlia, aki több hónap alatt került egyre közelebb egyik munkatársához, viszonyuk lett, és elkövették azt a hibát, hogy egymásba is szerettek. Legalábbis olvasónk szerelmes lett.

„Az elején csupán baráti kapcsolat volt a miénk, együtt jártunk ebédelni és sokat beszélgettünk közben. Eleinte csak munkaügyben, aztán szóba jött a család. Neki a második gyerekkel volt várandós a felesége, én szingli voltam. Mint kiderült, a kívülállók számára irigylésre méltó házasságuk közel nem volt olyan boldog, mint az hittük a cégnél: Ignác a második gyereket már nem is szerette volna, csak „becsúszott”, a felesége pedig úgy gondolta, talán egy újabb baba megmentheti a kapcsolatukat. Mindezt úgy, hogy negyedévente maximum egy alkalommal volt hajlandó lefeküdni a férjével, akinek elmondása szerint egy békés perce sem lehetett otthon, és már nem is tudta nőnek nézni a teljes mértékben anyaszerepre koncentráló asszonyt.

Egyébként pedig szerette, valamilyen okból mégis ragaszkodott hozzá, és mindent megtett a családjáért. Többek között ezek a dolgok voltak azok, amik nagyon tetszettek benne. Mégsem kezdeményeztem nála soha, és meg is lepődtem, amikor ő megtette az első lépéseket. Pedig akkorra már tudtam, hogy folyamatosan voltak női a felesége mellett. Felajánlotta, hogy megcsinálja a számítógépemet valamelyik este. Akkor már tudtam, hogy nemcsak segítségről szól a dolog, ez több annál.

Biztos voltam benne, bármennyire is jól sikerült az ágyjelenet, részéről ennyi lesz az egész és nem történik meg ismét. De a munkahelyen végig sms-eztük és emaileztük az időt, és aznap este ismét megjelent nálam és újra és újra és újra. És ez a dolog rendben is volt mindaddig, míg egymásba nem szerettünk.

Ignácon látszódott, hogy vergődik, én pedig egyre nehezebben viseltem, hogy az együtt töltött órák után hazamegy a feleségéhez, aki akkorra már mindennapos terhes volt. Ráadásul a csaj mintha megérezte volna, hogy valami gond van, folyamatosan telefonálgatott Ignácnak, nem egyszer pont akkor, amikor épp szeretkeztünk. Ebben az időszakban rengeteget veszekedtek, többnek fültanúja is voltam, hosszú beszélgetések zajlottak úgy is köztük, hogy közben én Ignác mellett ültem. Elviselhetetlenné vált az állapot, de ő még mindig nem tudott választani, én pedig nem állítottam választás elé.

Aztán egyszer este kilenc körül csörgött a telefon. Épp az ágyban voltunk, az orgazmus felé tartva. Beindult a szülés, azonnal induljon. Ő pedig indult. Aznap éjjel szakadt el a cérna és adtam fel a harcot a férfiért – ha egyáltalán harcnak lehetett nevezni azt, hogy úgy adtam neki szerelmet, ahogyan még senki más. Nem a nőt sajnáltam (mindig van oka, ha egy pasi félrelép, itt pedig ezer ok is volt), hanem saját magamat. És valahogy pillanatok alatt képes voltam Ignácot is meggyűlölni, aki még a vajúdás alatt is folyamatosan telefonálgatott nekem, hogy gondoljam meg a szakítást, ne tegyem ezt vele. Pedig én akkorra már nem tudtam olyan férfit szeretni, aki képes ezt megtenni a feleségével és a családjával.

A Facebookon azóta is sorozatban töltődnek fel a képek a szép, boldog családról, az ismerősök pedig irigykedve kommentelnek a fotók alá, miközben csak az érintettek tudják, mekkora képmutatás az egész. Ignácnak azóta új nője van, amire szüksége lenne, még mindig nem kapja meg otthon, de képtelen lépni – ahogyan a környezetemben élő házaspárok nagy százaléka."