Elsősorban a madarakra jellemző, hogy a hímek párosodáskor feltűnő, színes tollakkal próbálják magukra felhívni a nőstények figyelmét. A színes, látványos öltözékek helyett az embernél kicsit máshogy néz ki a párválasztási páváskodás: a Penn State University kutatói nemrég tették közzé kutatási eredményeiket az American Journal of Play című folyóiratban, és azt mondják, a férfiak hülyéskedéssel, jópofáskodással, játékossággal próbálják magukra felhívni a kiszemelt hölgy figyelmét. Sőt, a dolog valamennyire fordítva is működik.

A kutatók szerint a gerinces állatok zömére az a jellemző, hogy kamaszkoruk után kiveszik belőlük a játékosság és megkomolyodnak, de az embernél ez kevésbé van így. Persze mi is megkomolyodunk egy bizonyos kor után, de a viccelődés és a humor különösen hangsúlyosan kerül elő, ha flörtölésről van szó. A tudósok szerint a férfiak ösztönösen azt demonstrálják az ökörködéssel, hogy nem agresszívak, így a kiválasztott hölgynek nincs mitől tartania. A nők pedig fiatalosabbnak és termékenyebbnek tűnnek, ha bohók férfitársaságban, így aztán mindkét nemnek segít a pártalálásban egy kis komolytalanság.

A kutatás része volt egy kérdőíves vizsgálat, amiben 16 tulajdonságot soroltak fel, és megkérdezték a résztvevőket, hogy mondják meg, a 16 tulajdonság közül melyekkel kell rendelkeznie egy potenciális partnernek. A listán persze szerepelt a „jó humorérzékű”, a „bulizós” és a „játékos természetű”, és a női válaszadók ezeket hozták ki második, harmadik és negyedik legfontosabb tulajdonságnak. A férfiak tehát jól teszik, ha próbálnak jópofizni a csajoknak, mert a nőknek tényleg ez imponál. A férfiak listáját azonban olyan tulajdonságok vezetik, mint „vonzó külsejű”, vagy „egészséges”, így a nőkben mégsem a legfontosabb tulajdonság, hogy mindig szellemesek legyenek, hanem az, hogy jól nézzenek ki, és persze lehetőleg piros ruhában legyenek.