A múlt héten Dia beszámolóját osztottuk meg a Randiblogban, aki internetes társkeresés során futott bele egy traumatikus randiba. Erre az írásra reagálva írt nekünk azóta Kornélia, akinek a története kísértetiesen hasonlít Diáéra, de az nagy különbség, hogy itt egy buliban sikerült megismerkedni egy olyan fiatalemberrel, akivel nem kellett volna. „Nem tudom, az ilyesmit hogyan lehet jól lereagálni” - írja Kornélia a levele végén. Ha ön is keresztülment már ilyesmin, vagy egyébként tud válaszolni a kérdésre, írjon a Randiblog címére!

Egyetemista koromban Erasmussal voltam kint egy szemesztert és a legelső (!) estémen (még ki sem pakoltam a bőröndömet) rendeztek a szobatársaim egy bulit a koli alagsorában.

Ott ismerkedtem meg egy ausztrál sráccal, akivel szinte pillanatok alatt megtaláltam a közös hangot, sokat hülyültünk az este folyamán, táncoltunk, beszélgettünk, stb. Aztán amikor tényleg vége lett a bulinak, a srác egyszer csak elkapta a karom és a nyelvét szó szerint letuszkolta a torkomon, fogdosni kezdett.

Teljesen ledöbbentem, fogalmam sem volt, hogy neki ilyesfajta szándékai vannak velem, hiszen egyébként én semmi olyan jelzést nem adtam neki, és én sem kaptam tőle. Aztán valahogy kiverekedtem magam a szorításából és elindultam fel a szobámba, de egyszerűen nem engedett el, rángatott a ruhámnál fogva és próbálta folytatni ott, ahol abbahagyta. Mondtam neki, hogy álljon le, mert ez már nem vicces és nem akarom, erre kiröhögött és az volt rá a válasza, hogy már felizgattam, nem hagyhatom így őt ott. Végső elkeseredésemben valahogy sikerült annyira felhúznom a térdem, hogy teljes erőmből lelöktem a lépcsőn, megcsúszott és majdnem átesett a korláton, én meg felrohantam a szobámba...

És utána még nekem volt lelkiismeret-furdalásom, hogy mi van, ha valami nagyobb baja lett! Aznap este egy szemhunyásnyit nem aludtam, remegve bámultam a falat. Hát, mondanom sem kell, hogy ezek után egy jó darabig elkerültem az összes Erasmus-partit. Kellett pár hónap, mire elmeséltem valakinek. Egyszer láttam még egy nagyobb bulin, de szerencsére nem vett észre, épp egy másik csajt fűzött. Nem tudom, az ilyesmit hogyan lehet jól lereagálni."