horoszkóp

Önzés lenne azt kívánni, bár maradtak volna együtt a szüleim

2012.09.16. 18:24

Egyik korábbi posztunkban arról volt szó, hogy mi a helyzet akkor, ha valaki akkor találja meg a nagy Ő-t, amikor már házasságban él valakivel, sőt, gyerekek is vannak. Akkori levélírónk, Regina ezt írta szeretőjéről: „voltak kicsi gyerekei és egyikőnk sem akart ártatlan életek felett önző módon rendelkezni, oly módon, hogy csakazértis szétválasztjuk Zakariás családját”. Az alábbi sorok írója, G. azzal kezdi, hogy ezzel „nagyon nem ért egyet”, és amellett érvel, hogy ha beüt a nagy szerelem egy harmadikkal, nem kell feltétlenül a gyerekek kedvéért megmaradni a házasságban.

Persze mindenki azt gondol, amit akar, de G. levelét azért közöljük külön posztban, mert az ő véleménye valamivel többet nyom a latban, mint egy átlagolvasóé. G. ugyanis maga is elvált szülők gyermeke, és üzenetében nagyon érzékletesen írja le a gyerek szemszögéből egy házasság széthullásának lassú és szenvedésekkel teli történetét. Ha ön is hozzászólna a témához, ne habozzon, írjon a Randiblog email-címére!

Olyan szülők gyereke vagyok, akik bizony elváltak, és igen, egy harmadik fél miatt. És őszintén szólva sokkal boldogabb így mind édesanyám, mind édesapám, mind én.

Egész gyerekkoromban éreztem, hogy valami nincs rendben a szüleim között. A házasságuk (felnőtt fejjel nézve) rettenetes volt, de ezt nem úgy kell elképzelni, hogy hangos viták, veszekedések vagy verekedések lettek volna. Inkább csak úgy éltek egymás mellett, mintha lakótársak lettek volna, vagy annál is kevesebb. Megadták egymásnak a minimum, minden embernek kijáró alapvető tiszteletet, de ennél sem többet, sem kevesebbet. Szinte sosem beszélgettek, nem értek egymáshoz, nemhogy egy-egy puszi, csók vagy simogatás. Gyerekként hiába próbálták elhitetni velem, hogy boldog család vagyunk, megéreztem, hogy itt valami bűzlik. Édesanyám pedig mindeközben csendesen szenvedett, a nőiségét porig rombolta a házasság, mert azt hitte, hogy vele nőként van a baj, és hiába próbálkozik, sehogy sem tudja felkelteni édesapám figyelmét. Így aztán belesüppedt a mindennapok sivárságába, és úgy gondolta, hogy neki ennyi járt az élettől, neki már ez a sorsa.

Édesapámnak 10 éves koromban lett szeretője, de én ebből semmit sem vettem észre. Csak azt láttam, hogy édesanyám napról napra egyre többet sír, de ha rákérdeztem, hogy miért, nem válaszolt, vagy elintézte annyival, hogy annyira büszke rám és a tanulmányi eredményeimre, hogy örömében sír. De láttam a szemében a fájdalmat, hiszen ő már tudta, hogy édesapámnak van valakije, akibe szerelmes is. Persze minden éremnek két oldala van, és édesapámat sem kell úgy elképzelni, mint egy gaz csábítót, aki elcsábított egy nőt, közben meg élvezi, hogy otthon várja a családja. Ő is szenvedett, mert nem akarta feldúlni a családot, félt attól, hogy egy esetleges válással elveszít, és félt attól, hogy egy többéves házasságot felrúgjon. Mindeközben tudta, hogy a szeretője is szenved, hogy minden este hozzánk jön haza, és velünk tölti a nap legjavát.

12 évesen tudtam meg, hogy mi az ábra, és persze nem fogadtam jól, mivel elég éretlen korban szembesültem egy ilyen nagy horderejű dologgal. Édesapám elköltözött, elváltak, és mai napig együtt van a szeretőjéből társsá, partnerré vált nővel. És határtalanul boldogok. Sokáig haragudtam rá, hiszen úgy éreztem, elhagyott, becsapott és anyukámmal is ugyanezt tette. De minél idősebb lettem, annál több mindenre jöttem rá.

Nem azzal mentjük meg a gyerekeket, hogy fenntartunk egy lagymatag házasságot, márpedig az a házasság, ahol felmerül egy szerető, biztos, hogy nem lángoló érzelmekkel van tele és tökéletes... Nem azzal vagyok kíméletes és felelősségteljes, hogy egészségtelen légkörben nő fel a gyerek, mert így csak egy rossz párkapcsolati modellt sajátít el. A gyerek prototípusa a párkapcsolattól nyilván a szülei házasságából fakad, és ha azt látja, hogy a szülei alig szólnak egymáshoz, de együtt lehúznak 20-30 évet, az minden, de nem egészséges. És én is így éreztem! Megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor egy férfi boldog, amikor szerelmes, amikor szépen néz a párjára, amikor megcsókolja, amikor kedvesen szól hozzá. És ahogy teltek az évek, édesanyám is rájött, hogy bizony igenis kell ő a férfiaknak, csak éppen annak az egynek nem kellett, aki a férje volt. És ő is megtalálta a szerelmet pár évre rá, és boldog. És ha kicsit késve is, de megtanultam, hogy milyen egy igazi párkapcsolat. Önző dolog lenne azt kívánni, hogy bárcsak maradtak volna együtt, pláne azok után, hogy látom, hogy boldogok. És ha a szülő boldog, a gyerek is az lesz. Az pedig persze, szomorú, hogy nem egymás mellett találták meg a szerelmet, de a végkifejlet szempontjából teljesen mindegy már. Lényeg, hogy most azok, és mertek lépni, mertek változtatni, nem éveken át bujkálni, hazudozni, és mindeközben éveket rabolni a szerető életéből is...

Azt üzenném az összes olyan férfinak és nőnek, akik nem mernek lépni a gyerekek miatt, hogy egyrészt elvált szülők gyerekének lenni nem stigma manapság, más gyereknek is elváltak a szülei, ettől a gyereknek semmi baja nem lesz. Másrészt sokkal jobb úgy élni, hogy apu és anyu külön, de boldogan vannak, mintsem együtt, de pocsékul. A gyerek meg amúgy is mindent megérez, hiába leplezik a szülők. A gyerek egy idő után nyilván találkozik majd az elvált apuka új párjával, megszokja, megszereti, és ha elég érett lesz, esetleg el lehet mondani neki, hogy bizony emiatt a néni miatt váltunk el. Így nem lesz harag, és nem lesz senki „ártatlan" élete tönkretéve. Mert az ártatlanságot legjobban a hazugsággal lehet tönkretenni."

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!