A fenti videót bizonyos Max Schultz készítette Philadelphiában most vasárnap, aki éppen 15. születésnapját ünnepelte a Sheraton Society Hill nevű hotel emeletén. A földszinten éppen egy lakodalom zajlott, és hajnal felé már erősen kapatos volt a násznép, amikor egy másik esküvő ünneplő sokadalma is megérkezett a szállodába. Valaki állítólag véletlenül megütött valakit a másik násznépből, és ennek nyomán alakult ki a videón látható tömegverekedés.

A felvételen, amelyen az egyik menyasszony is feltűnik, jól látszik, hogy a kiérkező rendőrök gumibottal is csak nagy nehezen tudták megfékezni az indulatokat. Eddig három embert tartóztattak le, az egyik menyasszony 57 éves nagybátyja pedig kórházba került. Ő pont nem vett részt a verekedésben, mégis szívrohamot kapott a tiszta erőből tomboló balhé közepette, és meghalt.

Vidámabb véget ért a szintén a hétvégén megrendezett feleségcipelő verseny, amelyről fent a CNN tudósítását lehet megnézni. Ezt a vicces sportot a finnek találták ki, de már észak-Amerikai bajnokság is létezik, igaz, ezt is egy finn pár nyerte - akik ráadásul nincsenek is összeházasodva. Viszont remekül túljutnak együtt bukkanókon és sárgödrökön, úgy, hogy a nő fejjel lefelé csimpaszkodik a férfi hátán. Legutóbbi videós összeállításunkat is egy lánykéréssel zártuk, ez most is így lesz. Ezúttal ájulásról nincs szó, bár a lány valószínűleg elég közel lehetett hozzá, ugyanis egy pilóta kéri meg barátnője kezét azzal a kissé kegyetlen trükkel, hogy egyszercsak úgy csinál, mintha zuhanna a gép. A rémült hölgynek kell az utasításokat olvasni, hogy mi a teendő vészhelyzetben, és persze az utasításokból derül ki, hogy csak vicc az egész, itt most lánykérésről van szó.