horoszkóp

Nem csak a pia segít a hosszú kapcsolat utáni flörtben

2012.10.24. 18:03

Összemberi tapasztalatnak számít egy hosszú párkapcsolat vége. A lelkizős emberek ilyenkor mély önvizsgálatot tartanak, mi lehetett a hiba a rendszerben, miért bukott el a kapcsolata. A magukba forduló típusok egyszerűen lemerülnek a depresszió bugyraiba. És van egy olyan kategória is, aminek tagjai egyből azon kezdenek rugózni, miként cserkészhetnek be egy új csajt/hapsit.

Az első és harmadik kategóriák metszéspontján lévők szorulnak leginkább segítségre, mivel ők mennének egyből hódítani, de úgy érzik, berozsdásodtak a képességeik, amiket évek óta nem használtak. Nekik szeretnénk segíteni az alábbi hat ponttal, amivel újra belerázódhatnak a csajozásba/pasizásba.

1. A legfontosabb egyértelműen a magabiztosság visszaszerzése, le kell kaparni magunkról az említett rozsdaréteget, és nem úgy menni cserkészni, hogy úgysem sikerülhet. Ahogy a 24 éves Anna megfogalmazta: "Általában jól jött, ha bepróbálkoztak és visszautasíthattam csípőből, mégha jól is nézett ki, de volt, hogy önbizalomgyűjtéshez egy már korábban bevált egyéjszakáshoz fordultam, vagy egy haverral melegítettem be."

stockfresh 90753 young-man-in-nightclub-approaching-camera-with-

2. Hosszú kapcsolat után jól jön egy vaskos designváltás is az embernek. El kell menni borbélyhoz, fodrászhoz (nőknek egyéb szépségipari szolgáltatókhoz), új ruhákat kell venni, ezzel magunk mögött hagyva a felejteni kívánt múltat. Ehhez kapcsolódhat 2/b. pontként, hogy többet tudunk magunkkal foglalkozni. "Egy kapcsolat után kicsit jó érzés csak magunkkal foglalkozni és azt csinálni amit akarunk, akkor és azzal akivel akarjuk" – tömörítette a lényeget a 25 éves Sanyi.

3. A tartalékképzés sem mellékes: "Mindig vannak 'tartalékaim', azaz fel vagyok készülve egy krízisre olyan emberekkel, akikhez nyúlhatok, hogy visszataláljak magamhoz és újra érezzem, hogy nő vagyok és meglegyen bennem a spiritusz" – fejtegette Anna.

4. "Én nem tudom, milyen hosszú kapcsolatban élni, viszont többszörös külső szemlélőként elmondhatom, hogy mindenképp érdemes utána 2-3 hetet részegen tölteni!" – tanácsolta prófétaként a 28 éves Zoli. Fent említett Anna is ezt vallja: "Nekem kapcsolat után eltelt jó pár bulizós/kocsmázós este, mire újra éreztem a kraftot, és hogy nincs itt a világvége." A hosszan tartó részegség ugyan sem az emésztésnek, sem az agynak nem tesz jót, de így könnyen vetődhetünk olyan helyzetbe, amiben segít beindítani a felszedési ösztönöket némi cefre.

5. Nem mellékes az ötös számú pontunk sem, amely szerint fel kell égetni a hidakat jómagunk és exünk között. Sanyi vallja, hogy "ha csajozni akarsz, ne hagyj semmi visszautat az exedhez! Ehhez az kell, hogy keveset beszélj vele. Nem kell rosszban lennetek, de ne beszéljetek minden nap".

stockfresh 525513 trifling sizeM

6. Végül vigyázzunk a hülye haverokkal, akik nem érzik át a lelkünkben magmaként tomboló krízist: "ne menj csajozni első alkalmakkor olyannal, aki nagy csajozógép! Csak kihasznál, hogy ne egyedül kelljen mennie, aztán leitat, és még le is nyúlja előled a csajt (ha véletlenül lenne esélyed valakinél). Aztán persze otthagy a seggrészegen egyedül".

Amennyiben valamelyik ponttal nem ért egyet, vagy van egy jó sztorija a hosszú kapcsolat utáni flörtölés nehézségeiről, ossza meg velünk a Randiblog e-mail címén!