Volt nyáron egy összeállításunk a londoni olimpián együtt vagy egyszerre versenyző szerelmespárokról. Ebből a fenti pár, Sarah Ayton és Nick Dempsey kimaradt, mert ugyan mindketten olimpikonok, a feleség Londonban nem versenyzett, viszont előtte már 24 évesen olimpiai bajnok lett. 2004-ben Athénban szerzett aranyérmet vitorlázásban, majd 2008-ban Pekingben még egyet. Most 2012-ben is indulhatott volna, de pár hónappal a pekingi olimpia után összeházasodtak Dempsey-vel, akivel nem sokkal később kisfiuk is született. Ayton úgy döntött, otthagyja, vagy ha úgy jobban tetszik, feláldozza saját olimpiai karrierjét a családjáért, illetve férje olimpiai karrierjéért. Lehet, hogy nem kellett volna.

Nick Dempsey szörfös, olimpiai felkészülését saját bevallása szerint felkészülését felesége támogatta, sőt, ő tette lehetővé. Erőfeszítéseiket siker koronázta, Dempsey most Londonban ezüstérmet nyert, ami után a férj ezt nyilatkozta feleségéről: „nélküle nem sikerült volna. Nincs semmi kétségem afelől, hogy ő is nyert volna [2012-ben is]. Feláldozott értem egy érmet… hagyta, hogy menjek, és csak a győzelemre koncentráljak, amíg minden másról ő gondoskodott”. Miután Dempsey az olimpián beért a finisbe és megszerezte érmét, beleugrott a vízbe, és egy megható jelenet közepette kiúszott családjához.

Ön szerint?

Négy hónap telt el azóta, és azt írja a Daily Mail, hogy a házasságnak máris vége. Bár azt írják, hogy a férj különköltözésének okát nem közölték a nyilvánossággal, a lap mégis tényként kezeli, hogy az egész a férj hibája, miközben a feleséget szentnek állítják be. Persze nem kizárt, hogy így van, igaz, nem is valószínű, hogy az egész csak a férfi hibája, hiszen mint tudjuk, általában (sőt, gyakorlatilag mindig) kettőn áll a vásár. Sokkal egyszerűbb Aytonra ráerőltetni a férjéért saját magát feláldozó nő szerepét, akit aztán a férfi hála helyett jól faképnél hagy. Azt mindenesetre Dempsey is elismerte, hogy az önfeláldozás ebben az esetben mindenképpen megvolt, de vajon ez kötelezi-e arra a férjet, hogy felesége mellett maradjon, ha a házasság - ismeretlen okból - már nem működik?