Ma egy olyan olvasói levelet adunk közre, amelynek szerzője egy komoly dilemmával néz szembe. „Olvastam Csenge levelét”, írja Alex, „ez sarkallt arra, hogy a saját gondolataimat is megosszam, bár nem szoktam ilyet. Sőt, soha nem írtam még olvasói levelet sehova, hogy őszinte legyek.” Levélírónk igazi neve persze nem Alex, viszont 28 éves, és azt fontolgatja, hogy ami hiányzik egyébként működő kapcsolatából, azt egy hivatásossal fogja bepótoltatni. Alex azt írja, nem vár nagy világmegváltó ötleteket, de azért ha önnek a poszt elvolvasás után eszébe jut valami, akár egy tanács, akár egy saját történet, kérjük, írja meg a Randiblog email-címére!

„Kétéves, boldognak mondható kapcsolatban élek egy gyönyörű és értelmes lánnyal. Egy munkahelyi projekt keretében ismerkedtünk meg, azóta együtt vagyunk. Viszonylag gyorsan egymásra hangolódtunk, és azóta is − bár voltak kihívások kapcsolatunkban, például én munkahelyet váltottam − együtt vagyunk.

A szex is jó vele, egyáltalán nem panaszkodhatok az aktusra. Talán kicsit kevésbé gyakran tudunk együtt lenni, mint szeretném (ennek objektív okai is vannak: munka, hétköznapi rohanás, stb., de néha úgy érzem, hogy neki kevesebb is elég, mint nekem... ami érthető is, férfiak és nők étvágya között azért szokott különbség lenni). Már kapcsolatunk elején kiderült, hogy bizonyos dolgokat nem szeret az ágyban (ez is természetesnek tűnt), de akkor még úgy láttam rajta, hogy azért szeretne a kedvemben járni ő is, szeretné leküzdeni gátlásait. Azóta viszont két év telt el, és majdhogynem visszafejlődtünk: nem csak hogy nem hajlandó orálisan kielégíteni, most már a kézimunkát is határozottan elutasítja, egyszerűen nem hajlandó hozzáérni a farkamhoz. Persze az aktus ezzel együtt nagyon rendben van, sőt olykor egészen egzotikus helyeken is vadul egymásnak tudunk esni (Margit-sziget, sztráda-pihenőhely, Tesco-mosdó), de valahogy úgy érzem, hogy ez a korlát egyre inkább ott tornyosul közöttünk, amiért férfiként úgy érzem, hogy valami miatt nem tudja teljesen átadni magát nekem. Persze tudom, hogy ez nem a személyemnek szól, elmondása szerint más barátjával sem volt ilyesmiben benne soha. De nekem mégis rosszul esik. Mert ha ő nem is élvezi, legalább értem megtehetné néha...

Ezzel párhuzamosan valami más aggodalom is becsúszott kapcsolatunkba: egy tanfolyam alatt megismerkedett egy sráccal. Persze ebben alapvetően semmi szokatlan nincs, korábban is voltak fiúismerősei, akikkel néha találkozgatott. Viszont engem lépten-nyomon elfog a gyanú, hogy valami olyan kezd kialakulni közöttük (viszonylag rendszeresen találkoznak, bár engem még soha nem mutatott be neki), aminek nem kéne...

A két rövid részt azért meséltem el így előzetesen, mert ezek miatt egyre erősebb a gondolat bennem, hogy felkeressek egy jó szolgáltatót. Mindig is izgatott az elképzelés, bár még soha nem csináltam ilyet. Még szingliként sem. Most viszont valahogy úgy érzem, hogy fölöslegesen pörgök ebben a kapcsolatban, amelyikben nem kapok meg mindent, amit szeretnék szexuálisan, ráadásul azon kell filóznom, hogy mikor fog véget érni... vagy mert bejelenti a barátnőm, hogy „tartanunk kéne egy kis szünetet” (magyarul talált mást és szakítani szeretne), vagy mert rajtakapom, hogy tényleg megcsal, aztán akkor úgyis vége. Ez a kettő egyre inkább azt a kisördögöt erősíti bennem, hogy minek tagadjam meg magamtól a jót valami elvont hűség-eszmény miatt, mikor ő látszólag semmit nem tesz azért, hogy elviselhetőbb legyen ez a „fogság”? (Mielőtt azt mondanátok, hogy ültessem le és beszéljek vele: már megtörtént. Többször. Mindkét témában. Nem történt semmi. Még én érezhettem rosszul magam, hogy ilyen vágyaim és ilyen gyanúim vannak.)

Na mindegy, nem várok nagy világmegváltó ötletet, csak gondoltam, leírom a helyzetemet. Szeretem továbbra is őt, nem akarom elhagyni, mert jó vele együtt. De ezzel együtt érzem, hogy egyre gyakrabban fordul meg a fejemben, hogy máshol keressem azt, amit nem kapok meg otthon... Tényleg én vagyok a szemétláda?!”