3 férfi, aki kegyetlen hirtelenséggel szakított

Szerencsére olyan nagy a forgalom a Randiblog postafiókjában, hogy alig győzzük a leveleket feldolgozni és megválaszolni − ezúton is elnézést, illetve türelmet kérünk mindenkitől, aki még vár. Tegnapelőtt egy posztban két levelet közöltünk, a maiban hármat fogunk, egyrészt hogy többen sorra kerüljenek, másrészt mert hasonló a témája mind a háromnak, ráadásul ugyanarra a posztra érkeztek válaszul.

Az inspirációt Rómeó adta, aki a hirtelen lelépő nőkre panaszkodott, és most bizonyítékkal szolgálhatunk arra, hogy nemcsak a hölgyek szoktak így viselkedni: mindhárom levélírónk nő, és nekik egy-egy férfi mondta be az unalmast kegyetlen hirtelenséggel. Ha önnek is van tapasztalata az ilyen derült égből villámcsapásként érkező szakításokkal, vagy ha egyébként hozzászólna vagy elmesélne valamit, kérjük, írjon a Randiblog e-mailcímére!

Roberta

„Rómeónak üzenem, hogy a társkeresőn a férfiak is mind lelki sérültek, bár lehet, hogy van 1-2 aki nem, de az tudatosan keres onnan nőket, és nem is 1 vasat tart a tűzben... A legutóbbi próbálkozásom is teljesen elfuserálódott, és vagy az ötödik alkalommal fogadtam meg, hogy soha az életben nem regisztrálok társkereső oldalakra, mert mindig a lelki roncsokat fogom ki.

Az illetővel elég sokat leveleztünk, mint kiderült, mindketten jobbak vagyunk írásban mint szóban, még az elveink is hasonlóak voltak. Én elég mobil csaj vagyok, vagyis egy randit nem a lakóhelyem 15 km-es sugarában töltök el. Közel 200 km-t buszoztam, csak azért, hogy találkozzunk egy számomra idegen városban. Mondjuk én választottam, elvégre én egy kisvárosban élek, ő pedig 200 km-nél is távolabb lakott, így a köztes megoldásnak egy megyevárost választottam. Már itt gyanús lehetett volna a dolog, pedig én nem szeretem és nem is akarom hordani azt a bizonyos nadrágot. Szóval találkoztunk, szerintem minden OK volt, én éreztem a kémiát. Később kiderült, hogy ő nem, de azért még találkozzunk, így a szilveszter előtti napokat nála töltöttem. Újabb idegen város... Nem akarom nagyon részletezni a dolgokat, hisz innen már mindenki kitalálhatja, megtörtént a dolog, vagyis próbálkoztunk... Neki nem nagyon ment, vagyis csak néha, éjszaka rémálmai is voltak, végül arra jutott, hogy úgy szeret, mintha az anyja volnék. OK. Hazamentem, felhívott és mindent elmondott a telefonban, amit egy nő nagyon nem akar hallani. Miszerint: nem vagyok elég nőies, miért boxerben és topban alszom, stb. Én meg csak hallgattam és közben bőgtem.

A védelmemben nem mondtam semmit, csak letettem a telefont. Azóta én is lelki sérült nő lettem... De tulajdonképpen már leszarom az egészet. Próbálom kinevetni azt a sok hülyét aki párkapcsolatban él és nem mehet el egy görbe estére. Összegezve ti pasik tehettek arról, hogy olyan nők lesznek, akiket 1-2 randi után simán meg lehet dugni.”

Roxána

„Kicsivel több, mint 3 éve ismertem meg, számomra a tökéletes férfit testesítette meg, első pillanattól izzott közöttünk a levegő, amit az akkori párom észre is vett. Tudni kell a srácról, hogy nagyon úriember, értelmes, intelligens, nagyon jó humorú, sármos, jó testű. Pár hónap alatt jóban lettünk, és éreztem, hogy én is nagyon szimpatikus vagyok neki. Nyáron, miután szakítottam a barátommal, meg is beszéltünk egy találkozót (addig csak társaságban voltunk együtt), elmentünk koktélozni és minden jól alakult. Nem vitatom, régen éreztem ilyen vonzalmat egy fiú iránt, minden vágyam az volt, hogy a párja legyek, és fürödjünk a rózsaszín ködben.

Össze is jött a dolog, a találkozó végén csókkal váltunk el, és minden szép volt. Következő hétre beszéltük meg az új találkozót, amikor gyanússá váltak a dolgok. A srácról tudtam, hogy zárkózott, de abban a pár órában amíg együtt voltunk, ő csak hallgatott, én meg beszéltem. Még egy találkozót ért meg a dolog, amikor is a srác közölte, hogy ő nem szerelmes és sajnálja.

Ez még nem is lenne nagy baj, csakhogy 1 év hallgatás után újra találkoztunk, és minden a régi volt. Nagyon jól éreztük magunkat egymás társaságában, én örültem, hogy visszakaptam, mint barátot, és nem is vágytam többre. Amikor is pár hónap múlva megkérdezte, nem lennék-e benne egy randiban. Persze előtörtek belőlem a régi érzések, és reméltem, hogy most mindent helyre tudunk hozni. Csodálatos 2 hónap következett, minden pillanata tökéletes volt. Bennem persze megvolt az az érzés, hogy ez már megtörtént egyszer, semmi biztosíték, hogy nem dob ki újra. Sokszor beszélgettem vele erről és mindig azt mondta: „igen, tudom hogy az hiba volt, de azóta mindketten megváltoztunk és máshogy állunk a dolgokhoz!” A srác folyamatosan tervezett, szinte éves távlatokra előre. Külföldi utakat szervezett a rokonokhoz, az új albérletéhez majd ad kulcsot, szeretne minél közelebb költözni hozzám stb. Persze ez nekem mind jól esett, és próbáltam magam meggyőzni arról, hogy most minden rendben lesz, és elengedhetem magam, mert nem fogja hirtelen bemondani az unalmast.

Aztán nekem vizsgáznom kellett, ezért elég sokat tanultam, ő pedig az államvizsgájára készült, nem sokat találkoztunk. Jött az első hétvége, miszerint igazán ott alhatnék nála és megünnepelhetnénk a második hónapfordulónkat, sőt még főzni is fog nekem, és mindenért kárpótol. Persze mindennél jobban vártam, számoltam vissza a napokat. Aznap nem jelentkezett. Gondoltam biztos készül, én is kiválasztottam a ruhám, tisztálkodtam, sminkeltem, belőttem a hajam meg a szokásos. Már órák óta vártam, hogy hívjon, amikor is egy SMS formájában jött az áldás, miszerint ő nem tud nekünk életképes jövőt elképzelni, szerinte én nem adtam bele magam a kapcsolatba 100%-ig, sajnálja, de inkább legyen vége.

Könyörgöm, miért? Már kb. ott tartott a srác elméletben, hogy összeköltözünk, azt mondta, nem lesz az, mint az első alkalommal, erre paff. Minden tökéletes volt, érzelmileg is és mindenhogy, majd egyszer csak kihátrált minden ok nélkül. Persze azóta sem tudtam elfelejteni, még így is magamat okolom, amiért nem lett enyém a tökéletes herceg.”

Rózsa

„Nálam is minden szépnek és jónak indult, aztán jön a hidegzuhany!

Húszas éveim elején járok, a történet idején három hónapja erősítettem a szinglik csapatát. Szeptember végén ismertem meg a Pasit. Lehengerlő, nagybeszédű, kedves, figyelmes ember volt, akit munkája közben ismertem meg. Órákon át beszélgettünk, mikor hazaértem, bejelöltem Facebookon, és elkezdtünk ott chatelni. Mivel bőbeszédű, „Megmondom a frankót”-csaj vagyok, én kezdeményeztem a levelezést. Nagyon jó esték következtek, órákon át tartó chatelés este, nap közben folyamatos emailváltás a munka rovására.

Két hét után következett az első randi. Kedves, aranyos volt ott is, de megbeszéltük, hogy nem sietjük el a dolgot, hiszen mind a ketten nagyot csalódtunk az előző párunkban. Második randin már nem így gondolkodott (ami nem is volt baj, én is vágytam már a csókra). Két hónapig minden szép és jó volt. Vad szex, tudta mit csinál, és mindig figyelmes és odaadó volt. Neki nyíltam meg először úgy, ahogy eddig senkinek sem, pedig volt több éves komoly kapcsolatom, mégis ez az ember kihozta belőlem azt a vad, őszinte csajt, aki mindig is akartam lenni. Elmondása szerint én mindig hiányoztam neki, sokat gondolt rám. Általában ő kezdeményezte a chateléseket, aggódott értem, mikor beteg voltam. Sütöttem neki sütit, vittem neki csokit, amit tudom, hogy szeret. Tervezte velem a wellnesshétvégét, azt hogy bemutat a szüleinek.

Aztán jött a hidegzuhany. Nem szeretett belém két hónap alatt, és ha eddig nem történt ez meg, már nem is fog! Mert ő tudja ezt. És azt is, hogy sosem fog úgy szeretni mint az exét. Több, mint tíz évvel idősebb nálam, ő hisz a szerelem első látásra dologban, én nem. Ő tovább lépett, én nem. Ő boldog, én nem. A három éves kapcsolatom vége nem viselt meg ennyire, mint ennek a kéthónapos randisorozatnak megszűnése. Nem értem én sem, hogy lehet az, hogy egyik nap még wellnessezni akar a hétvégén, másnap meg szakít, mert nem szeret, nem repkednek a pillangók a gyomrában, mikor meglát. Ő kapcsolatban van azóta, én 3 kilót fogytam, rengeteget sírtam, előszedtem a kreatív oldalamat, és vágyom arra, hogy találkozzak valakivel, akinek ugyanígy meg tudok nyílni, mint neki.

Azt mindenesetre megfogadtam, hogy sosem fogok kezdeményezni egy pasinál sem, mert eddig mindig én húztam a rövidebbet. És remélem, a következő a szemembe meri mondani, ha valami problémája adódott, nem pedig egy sablonszöveggel koptat le, hogy nem akar megbántani, és én jobbat érdemlek. Nem hiszem, hogy harmincon felül a süketelés a megfelelő eszköz a kommunikációra. Bár én is naiv voltam, de az elején még izgalmasnak látszódott a kocsiszex és az, hogy bujkálunk az ismerősök elől. Most már tudom, hogy csak el akarta velem felejteni az exét, és még egyszer nem akarom azt, hogy én csak egy búfelejtője legyek valakinek.”