Nemrég a kiskutya típusú férfiak mellékvágányán befutott egy levél hozzánk, amiben a mostanihoz kísértetiesen hasonló történet játszódott le, bár más szereposztásban. Olvasónk, Rita (aki nem is Rita, dehát ilyenek az álnevek) története annyiban különözik, hogy szakítás után járunk benne, és kiskutya helyett kismacska kavart be a békés elválásba. Olvassa el a bő levelet, majd írjon bátran a Randiblog email-címére, ha ön is elmesélné, hogyan döfte önt hátba ismerős merénylő!
„Gabóval több mint négy hónapig voltunk együtt. Mindig igyekezett a tenyerén hordozni, ami nekem egészen új volt egy kapcsolatban a korábbi rossz tapasztalataimnak köszönhetően. Már az elejétől kezdve teljesen egymásra voltunk hangolva, sok közös ismerős és téma volt terítéken, sosem unatkoztunk együtt. Koncertekre vitt, a lehető legspontánabb meglepetésekkel kedveskedett, ami egy lányt – a mai kegyetlen világban – persze levesz a lábáról.
A kapcsolatnak végül én vetettem véget, egyszerűen azért, mert nem voltam szerelmes. Nagyon nehéz volt, nem akartam és nem is okoztam korábban ilyen jellegű fájdalmat senkinek, így az elszakadás sem úgy alakult, ahogy terveztük.
A szakítás után továbbra is hívogattuk egymást, leveleztünk. Szerettem volna tudni, mi van vele, hogy megy a munkája, mi van a családjával, mikor költözik el – a szokásos hétköznapi témák. Nem mondom, hogy nem volt fura, igazából borzasztóan nehéz volt. Nem értettük a helyzetet, hiszen ha egy kapcsolatnak vége van, már nem feltétlen akarunk hallani a másikról, és bár lágy kötődések formájában tényleg nem is akartam, a társasága rettentően hiányzott. Sokszor átbeszéltük, helyes-e, amit csinálunk, nem gyötröm-e azzal, hogy keresem a társaságát, de a sok huzavona ellenére végül mindig ott kötöttünk ki, hogy napi szinten tartottuk a kapcsolatot.
A szakítás után – bár rendszeresen beszéltünk – ténylegesen találkozni csak keveset találkoztunk. Részemről féltem, hogy rontana a helyzeten ha látjuk egymást, nem akartam Gabó lelkébe gázolni. Végül persze beigazolódott a félelmem: mikor Gabó részeg volt, mindig meg akart csókolni, aztán amikor elmentünk moziba, és semmi sem történt, csalódottan ment haza.
Szerencsére Gabónak és nekem is volt egy biztos pontunk ebben az időszakban: Panni, a közös barátunk és egyben az én egyik legközelebbi barátnőm. Hozzá mentem elsőként, mikor szétmentünk, neki sírtam el a bánatomat és a kétségeimet a telefonba, tanácsért is hozzá fordultam. Panni igyekezett mindkettőnkkel jóban maradni, mindkettőnk társaságát ugyanúgy keresni: mindig érdeklődött nálam Gabó felől, beszéltünk-e, találkoztunk-e mostanában. Annyira figyelmes barátnő volt, hogy még a névnapi vacsora partijára sem hívta meg Gabót azért, hogy ne érezzem magam rosszul, habár semmi bajom nem lett volna vele. Furcsa volt, hogy Gabó elkezdett panaszkodni Pannira, hogy mostanában ő kelti reggelente telefonon, ölelgeti és simogatja akárhányszor találkoznak, sőt, állítólag azt is pedzegette már, milyen jó lenne, ha eltűnnék a képből, hogy ők végre összejöhessenek. Nem igazán lepődtem meg a dolgon, sőt valahol sejtettem is, de Panni kedveskedő Facebook-üzeneteit Gabó adatlapjára eleinte nem tudtam hova tenni. Mindenesetre megmondtam Gabónak, ha szeretne valami komolyabbat Pannival, részemről rendben, hiszen én szakítottam, semmi jogom patáliázni.
A lelkiismeret-furdalásom közben nem szűnt meg: próbáltam Gabó kedvére, közben meg a sajátoméra is tenni, míg végül rávett, hogy próbáljunk meg egy teljesen értelmetlen se veled, se nélküled kaliberű kapcsolatot. Ergo barátok vagyunk, de ha felöntünk a garatra és több is történik, másnap nem hánytorgatjuk. Hízelgő volt az ajánlat, de éreztem, hogy Gabó részéről ez több. Elég hamar rájöttem, hogy ennek semmi értelme, és jobb lenne, ha hagynánk egymást. Akármennyire is szerettem Gabót, tudtam, hogy szerelem nem alakulhatna ki a dologból, és féltem, hogy miattam nem fog tudni másokkal ismerkedni. Mikor ezt bejelentettem, Gabó leszögezte, hogy elfogadja a döntésemet, de tévedek, ha úgy gondolom, másokkal nem ismerkedik, ugyanis Pannival a hátam mögött kavarnak. Teljesen kiakadtam a hátam mögött hetek óta tartó Oscar-díjas alakításokon.
Nem értettem, hogy két hozzám ennyire közel álló ember hogy verhetett át. A legviccesebb mégis az, hogy Gabó szerint semmi jogom nem volt háborogni és kiakadni, mivel az én hibám volt az egész, és különben is semmi közöm hozzá, mit csinálnak. A mondat, hogy 'talán fel kellett volna hívjalak engedélyt kérni?' beleégett a retinámba. A habi dumáról, hogy 'mindketten szeretünk, ezért nem mondtuk el' és 'reménykedtem, hogy még lehet köztünk valami' már nem is beszélve.
A dologban tényleg nem az dühít, hogy kavartak, hanem hogy a hátam mögött, egymásra mutogatva tették. Nem hiszem el, hogy egyikőjükben sem volt annyi, hogy elém álljanak. A legnagyobbat Panniban csalódtam, aki undorító, kétszínű módon vett palira csak azért, hogy kiszipolyozza belőlem azokat az infókat, amikre neki éppen szüksége volt Gabóról. Azt hiszed, maradéktalanul megbízhatsz valakiben, aztán hátba támadnak. Hab a tortán, hogy Gabó tumblres csajozós bejegyzései is Panniról szólnak – gondolom direkt, hogy lássam.”