horoszkóp

Mindenben én voltam neki az első, és ez sok konfliktust szült

2013.04.25. 18:37

Én leginkább a beteges ragaszkodásról írnék a levelemben, most lett vége egy 2 éves kapcsolatomnak” – kezdi sorait a mai posztban sorra kerülő olvasónk, Györgyi. Ez a sztori egy olyan szerelem története, ami annak ellenére összetartotta Györgyit és első komoly barátját, hogy mind a ketten belátták, a kapcsolat alapvetően nem működik. Önnel is előfordult már, hogy az eszével tudta, hogy ideje lenne már továbblépni, de a szíve ennek ellenére nem vitte rá arra, hogy szakítson? Vajon ez már tényleg betegesnek számít? Olvassa el Györgyi történetét, aztán írja meg nekünk a saját sztoriját – illetve minden egyéb hozzászólást és gondolatot is szívesen várunk a Randiblog email-címén!

A volt párommal 2 évig voltuk együtt, de már több, mint 5 éve ismertem. Az 5 év alatt folyton ment a huzavona, hol együtt, hol külön, kisebb-nagyobb szünetek, de sosem tudtam igazán szabadulni. A rabja lettem. Olyan kémia van köztünk, ami megmagyarázhatatlan. Ha már a képbe került valaki, akivel valamelyikünk össze akart jönni, a másik mindig keresztbe tett. Igazából nekem ő volt az első igazán nagy szerelmem, persze volt már előtte is hosszú kapcsolatom, de ez sokkal másabb volt, mint a többi. Nálunk mindig is az volt a helyzet, ha nem voltunk együtt, nagyon durván féltékenyek voltunk egymásra. Ilyen még soha nem volt senkivel, csak vele. Mindig vágytunk egymásra, többször összevesztünk, sosem bírtuk egymás nélkül... borzalmas volt, hogy soha nem tudtunk továbblépni.

Ő 20 éves volt, mikor összejöttünk, én voltam az első barátnője, mindenben az első, és ez rettentően sok konfliktust szült a kapcsolatunkban, nem bírta elviselni, hogy ő eddig csak velem feküdt le, ellenben velem, akinek már volt ilyen téren tapasztalata. A szakítások zöme ezért is történt szerintem, mert azért ez egy férfinek, főleg olyan férfinek, mint ő, ez eléggé ront az önbecsülésén. Mindketten makacsok voltunk, ő igazi férfi volt. Sokszor szakítottunk, mert hol ő vágyott a kalandra, hol én nem bírtam már tovább a hangulatingadozásait, hogy egyik nap elküld a fenébe, másnap pedig imádszeret.

Lényeg a lényeg, már nem ment ez a kapcsolat nekünk, és ezt mindketten tudtuk. Hát kimondtuk, legyen vége, mert ez így nem oké. Már a szakítás után éreztem, hogy ennek közel sem lett még itt vége. Ő egyébként is mindig olyan volt, hogy amit hétfőn mond, az kedden már nem érvényes, tehát a szakításkor még azt mondta, ő nem boldog velem, ez így nem állapot, oké, igen szeret, de már nem úgy... tudomásul vettem, nehéz volt, de megértettem. Eltelt 1 hónap, és jelentkezett. 1 hónap alatt nem hiányzott, persze éreztem, hogy fáj és rossz nélküle, mert szerettem, de nem hiányzott.

Jött a nagy ígéreteivel, ő megváltozik, sajnálja, szeret, mindent megtesz, hogy boldogok legyünk. 1 hónap könyörgés után (amit nehéz volt kibírni...) visszafogadtam. Találkoztunk, minden, boldogság, dehát ugye mindkettőnknek vannak/voltak magánjellegű gondjai. Minden megint kezdett a régi lenni. Ő nem volt megértő, eljárkált, nem keresett, nem vette fel a telefont, és megtörtént. Amíg csütörtökön még hiányoztam, és alig várta, hogy lásson, pénteken már bejelentette, hogy ő nem boldog velem, és köztünk mindennek vége, mert ez így egy kínszenvedés.

Életem legnagyobb arconcsapásait kaptam tőle, olyan bántásokat, amiket az ellenségemnek sem kívánnék, de ezek ellenére is szerettem és szeretem is még mindig, de tudom, hogy ez a se veled, se nélküled kapcsolat csak tönkretesz. Ő túl büszke volt a változáshoz, én megpróbáltam megtenni, amit lehetett, de én azt tanácsolom mindenkinek aki hasonló cipőben jár, ne kínozza magát, mert mindig vár egy jobb, egy szebb és egy boldogabb kapcsolat valahol.