A jelek szerint ismétlés a tudás anyja a házasságkötések esetében is, mert a brit statisztikai adatok szerint kevesebb a válások aránya azok körében, akik másodszorra futnak már neki a házaséletnek. A brit Házasságalapítványra hivatkozva azt írja a Daily Mail, hogy az Egyesült Királyság hivatalos statisztikai adatai szerint az először oltár elé álló párok 45%-a idővel szétmegy, viszont azok körében, akik egyszer már házasodtak, váltak, és második házasságot is bevállaltak, csak 31% megy át egy második váláson is.

Eddig a tények, és itt következnek a magyarázatok, illetve találgatások. A témáról tanulmányt készítő brit kutatók úgy látják, hogy a második házasságnál előnyt jelent, hogy az ember már idősebb és tapasztaltabb, könnyebben vállalja az elköteleződést, de jobban meg is fontolja, hogy érdemes-e neki egy újabb házasságot kötnie. Viszont ha belevág, akkor már végigcsinálja. Sőt, a kutatók szerint két olyan tényező is kevésbé fenyegeti a másodszorra házasokat, ami az első frigyet gyakran tönkreteszi: az anyagi problémák és a gyerekszületés. Pont most volt erről is posztunk, és lám, a britek meg is erősítik, hogy nagyobb gyerekkel azért már nem olyan esélytelen a pártalálás, igaz, azt is hozzá teszik, hogy azért az okozhat problémát, ha az új házasságba mindkét fél gyerekkel érkezik.

A dologban egyébként az az egyik legérdekesebb, hogy az eddigi statisztikák azt mutatták, hogy a második házasságok még kevésbé tartósak, mint az elsők. Úgy látszik, fordult a tendencia, és már nem igaz az, hogy aki az első hosszú távú kapcsolatában nem bírta ki, az soha többet nem fog tudni megállapodni. Azaz a válásra úgymond nem lehet rászokni, sőt, a jelek szerint első válásukból sokan tanulnak, és másodszorra már tudják, milyen kompromisszumokra van szükség ahhoz, hogy egy párkapcsolat tényleg holtig tartson.