horoszkóp

Szinglin halunk meg, ha a hatalmon múlik

2013.05.27. 12:12

Szabad egy táncra? Ezt a kérdést tették fel a szervezők a Budai Várba, a Nemzeti Táncszínházba szervezett párkereső rendezvényen, mi pedig gondoltunk egy merészet, és ketten (Julien Rebi) nekivágtunk a párkeresésnek. Nagy politikai beszólogatások keretezték a kormány ötletét, hogy a tanulásban/munkában megfáradt ifjúságnak segítsenek párt találni, de minket a politika hidegen hagyott, inkább csak párra akartunk lelni. Rebi és én összemértük hát erőinket a Szabad egy táncra? rendezvényen az alábbi szabályrendszer alapján: telefonszám elkérése – 1 pont, csók – 2 pont, szobázás – 3 pont. Sajnos az estéről mindent elmond, hogy Rebi nyert 1:0-ra, hála Dejannak, a szerb fiúnak.

Julien: azt mondták, leszbikusok

Ugyan elég jó hangulat lett 8 után, de pár dolgot nagyon nem értettem: 1. Ha hallgatóknak szervezték a rendezvényt, miért a vizsgaidőszak közepére, vasárnap estére tették azt? 2. Miért nem egy frekventált helyszínre (pl. a fiatalok által kedvelt Erzsébet térre) szervezték a banzájt? 3. Miért kell felülről szervezni ilyesmit, amikor tök jó tánciskolák és táncházak (pl. a Fonó) vannak a városban? Végül a meleg párok mellett a belga turisták élvezték a legjobban az egész happeninget, és kérdésemre el is mondták, náluk magáncégek szerveznek hasonló bulikat, valahol Brüsszel-alsón. Az este számomra keserűen végződött. A mélypont az volt, amikor fiatal lányok azzal a kamunak tűnő indokkal koppintottak le, hogy leszbikusok.

Rebi: szingliként halunk meg

Felismerve, hogy a fiatalságnak mire van szüksége és igénye, május 26-án indította a projektet a kormány, és társkereső rendezvénnyel lepte meg az ifjúságot. Előző este úgy képzeltem el a bulit, mint a régi HullyGully-s tinidiszkót. Siralmas ugyan nem volt a helyzet, sok jó pasi volt az újságírók és fotósok között, és akadt néhány félszeg húsz körüli fiúcska. Épp egy ilyen négy főből álló bandát környékeztem meg, hátha beindul az ismerkedés. Kedvesek voltak, és ketten szívélyesen eldiskuráltak velem. Így adódott, hogy egy (!) számot sikerült begyűjtenem, cirka három óra alatt.

A Táncszínházban amúgy őrült meleg volt, aki tehette, ivott. Leginkább a sör fogyott, mivel a többi alkohol méregdrága volt. Ruhatár nem volt, ezért egyesek arra panaszkodtak, hogy a hatvanezres kabátot nem tudják hova tenni. A flashmobnak titulált, de inkább szalagavató táncra hajazó előadás elég szétesett volt, a lányok piros, a fiúk kék kendőt lobogtattak, táncikáltak, majd a végén párra leltek, és elhagyták a színpadot. Közben a színház előtt őgyelgett, aki nem bírta a benti légnyomást. Egy srác össze is foglalt mindent: „A csárdás lelohasztja a vágyakat. Igaz, hogy a Csárdáskirálynőre még sosem basztam, viszont ezután sem fogok. Ja, és ismerkedni sem.” Amerre néztem, csalódott tiniket láttam, akik inkább gyorsan elhúzták a csíkot, mintsem, hogy valaki berángassa őket rokizni. Összegezve: ha a hatalomra kellene bízni a párkeresést, szinglin halnék meg.