„Mostanában sokat olvastam a szüzesség elvesztéséről a blogon, ezért gondoltam, hogy én is megosztom a történetem. Bár én nem feküdtem le az illetővel, mégis nagyon borzasztóan éreztem magam a történtek után” – írja Gréta levele bevezetőjében. Szóval szüzesség elvesztéséről (szerencsére) most nem lesz szó, megcsalásról viszont annál inkább. A történet már csak a szituáció és a korkülönbség miatt is nagyon érdekes, és bár Gréta szerintünk azért égbekiáltó hibát nem követett el, azon sem csodálkozunk, hogy olyan rosszul érezte magát a történtek után, hogy eddig senkinek nem merte elmesélni az esetet – természetesen itt a Randiblogban is csak álnéven teszi ezt. Ha véleménye van, ha ön valami másként csinált volna, ha ön is mesélne egy saját sztorit hűtlenségről vagy bármi egyébről, amit személyesen nem lehet elmondani, írjon nekünk! A Randiblog email-címén folyamatosan várjuk a leveleket.

„A történet tavaly december 22-éhez egy évre kezdődött el, de nem tartott sokáig, mert még időben észbekaptam. (Bár ha jobban belegondolok, akkor meg sem kellett volna történnie.) Diákként a suli mellett munkát is vállaltam, mert jól jött egy kis pénz, és szerettem is a melót. Lényeg, hogy aznap este fél 6-tól 10-ig voltam beosztva. Kezdés után nem sokkal észrevettem egy helyes középkorú férfit, aki láthatóan rám is felfigyelt. Nem sokkal ezután a segítségemet kérte valamiben, és én, mint rendes alkalmazott kisegítettem őt, majd el is tűnt. Amikor már azt hittem, hogy nem látom többet, és már kezdtem unatkozni, felbukkant, és elkezdtünk beszélgetni, gondoltam, miért ne válthatnék vele pár szót. A pár szóból egy kerek óra lett, és azt mondta, hogy mennie kell, ezért én elköszöntem tőle, de ő azt mondta, hogy majd meg fog keresni.

Így is lett, fél óra múlva már megint beszélgettünk, de most már kicsivel személyesebb dolgokról, és a légkör is megváltozott kettőnk között. A dolgot nem tudtam mire vélni, de jól éreztem magam vele, és csak úgy röpült az idő ahogy beszélgettünk. A mai napig nem tudom, hogy mit tett, vagy mit nem tett, de a végére már eljutottunk oda, hogy elkezdtünk a szexről beszélni. (Hihetetlen volt, mert csak másfél órája ismertem, de minden kérdésére őszintén válaszoltam, nem feszélyezett, hogy alig ismertem.) Ekkor szóba került a korunk, és ebből adódóan az a kérdés is, hogy szűz vagyok-e még... Kicsit vonakodva (és nagyon elpirulva, 17 évesként) elmondtam neki, hogy még az vagyok, mire jött a kérdés, hogy mi van a barátommal... Elmondtam neki, hogy nincs barátom, majd visszakérdeztem, hogy és neki van-e kapcsolata. A kérdésemre azt a megdöbbentő választ kaptam, hogy vagy egy felesége és két gyönyörű gyermeke. (Mivan?? Ez most szívat engem??) Nagyot néztem, amikor közölte velem, mert előttem már olyan témák voltak a terítéken, hogy miket tudnánk csinálni kettesben, és hogy mennyire vigyázna rám, nagyon gyengéd lenne, mert látja a tüzet bennem. (Miféle tüzet?? Mi vagyok én, kandalló??)

Ezek után kicsit észhez kellett térnem, mondhatni sokkolt a dolog, szóval megint elment egy rövid időre, de mondta, hogy ha már így tisztáztuk a dolgokat, szeretné a telefonszámom, hogy tudjunk beszélgetni, ha már nem találkoznánk. Vonakodva beleegyeztem a dologba, majd elköszöntünk. Én magamat szidva visszaballagtam oda, ahová be voltam osztva, és vártam, hogy vége legyen a munkaidőnek, bár még volt belőle háromnegyed óra. De amikor felnéztem a telefonomból, ki volt ott? Az a hapsi, akivel az elmúlt órákban beszélgettem. Kérdőn néztem rá, mire azt mondta, hogy elfelejtett nekem puszit adni, és már hajolt is, de nem igazán puszi lett belőle, mert még véletlenül sem az arcomat célozta meg, majd annyit mondott, hogy keresni fog és elköszönt. Aznap este nagyon pipa voltam magamra, hogy milyen naivan viselkedtem, és mennyire szánalmas vagyok, de akkor még nem tudtam, hogy tényleg betartja, amit a csók után mondott.

Két nappal később, Szenteste csörgött a telefonom egy ismeretlen számon, ami láttán földbe gyökerezett a lábam és leizzadtam. Pirulva és a szüleimtől elvonulva felvettem a telefont. Boldog Karácsonyt kívánt és mondta, hogy hallani akarta a hangom, majd még keres. Az Ünnepek alatt véletlenül soha nem voltam telefonközelben, ezért nem beszéltem vele, de januárban kaptam egy sms-t tőle, hogy találkozni akar. Én mérgemben és szégyenemben visszaírtam neki, hogy nem kéne, és ne keressen többet. A válasz tíz percen belül jött, gondolta, hogy beijedtem, de azért jó lett volna, ha tudtunk volna találkozni és „beszélgetni”. (Ezek után??) Olyan mérges lettem, hogy kiosztottam: mi a fenét akar tőlem 35 évesen feleséggel, gyerekkel? Én nem akarok az élete részévé válni és ezt tartsa tiszteletben. Választ csak annyit kaptam: rendben! Vigyázz magadra, hisz tudod, ÉRTÉK VAGY! Minden jót Neked! Ezek után még egyszer láttam négy hónappal később, mert ő csak köszönni akart, mielőtt suliba mennék, de én csak összeszorult gyomorral annyit mondtam neki, hogy sietnem kell, mert lekésem a buszom...

Ezt a mailt nem azért írtam, hogy mások orra alá borsot törve azt reklámozzam, hogy én milyen király vagyok, hogy nem feküdtem le vele, hanem hogy végre valakinek elmondva könnyítsek a lelkiismeretemen. Tudom, a csók semmi ahhoz képest, ami történhetett volna, de nekem mégis lelkiismeret furdalásom volt, mert tudtam, hogy van családja, éppen ezért nem tudtam volna lefeküdni vele, de mégis visszacsókoltam a találkozásunkkor. Így utólag belátva nagyon naivan viselkedtem, és azt tanácsolnám mindenkinek, hogy ha ilyen helyzetbe kerülnek egyszer, akkor küldjék el a fazont, még ha a csillagokat is ígér neki az égről, mert a családját úgysem fogja otthagyni egy kis kaland miatt! Köszönöm, aki végigolvasta a novellámat, és jó érzés volt beszélni róla ilyen hosszú idő után, főleg, hogy senkinek sem mertem elmondani a dolgot…”