Ha a pornó szóba kerül ebben a blogban, általában nem az előnyeiről van szó, hanem arról, hogy a pornó mennyit ront a házasságokon. A pornónézés lehet, hogy ront, de a mai posztban bemutatott brit házaspár, Craig és Jennifer Chalmers szerint a pornóforgatás kifejezetten javít.

Több, mint öt éve vannak ők együtt, három éve házasok, de egy évvel ezelőtt Mexikóban összefutottak egy pornóproducerrel, ami után úgy döntöttek, hogy karriert váltanak és beállnak pornózni. Együtt is vállalnak jeleneteket, természetesen, de külön-külön is, azt mondják, mégse féltékenyek, sőt, házasságuknak kifejezetten jót tett ez a döntés, mert így többet lehetnek együtt. Chalmerséket hallgatva szinte nem is értjük, miért nem éli kamerák előtt a szexuális életét minden egyes házaspár. A dolognak mintha csak előnyei lennének.

Craig Chalmers egy Nagy-Britanniában többé-kevésbé ismert musicalsztár (volt), szerepelt Andrew Lloyd-Webber tévés tehetségkutatójában is. Legnagyobb szerepe a József és a színes, szélesvásznú álomkabát főszerepe volt, de mesejátékokban is szerepelt, általában turnézva, azaz vidéken. Természetesen miután elment felnőttfilmekben szerepelni, éppen futó gyerekelőadásából azonnal kirúgták, de mivel ő pont azért váltott karriert, mert unta, hogy folyton vidékre kell utaznia, ezt egyáltalán nem bánta.

Felesége, Jennifer az üzleti életben dolgozott, marketingesként, volt ugyan egy jól használhatónak tekintett diplomája, de azt mondja, sírt az unalomtól a munkahelyén. Ahonnan ráadásul a legtöbb este üres lakásba ment haza, mivel férjének mindig előadása volt valahol vidéken. Hát ezt a problémát mindenképpen megoldotta az, hogy pornózni kezdtek: időben is kevesebbet vesz el a munka, mint korábban ráadásul ha dolgoznak, akkor is gyakran egyszerre, egy helyen és együtt. „Még nem adom fel az éneklést és a színházat”, mondja Craig Chalmers, pornós nevén Ryan Ryder, „de egyelőre teljesen lefoglalnak minket a pornós szerepek. Nem szégyellem, hogy mit csinálunk – Jen és én nagyon boldogok és sikeresek vagyunk.” Hogy pontosan mennyit keresnek, azt nem árulták el, de azt mondják, kényelmesen élnek úgy, hogy kevesebb időt töltenek munkával, mint korábban.

A dolgok anyagi oldalánál problematikusabb lehet azonban az érzelmi oldal. Chalmersék azt mondják, egyáltalán nem zavar be, hogy másokkal is kell szexelniük munkájuk során, sőt, a férj azt mondja, kifejezetten örül, hogy a neje is ott van. „Szeretek Jennel szerepelni, mert ő a feleségem, és tudja, hogy mit hogyan csináljon, hogy nekem a lehető legkönnyebben menjen minden. Ha egy másik lánnyal szerepelek, Jen akkor is támogat, segít, hogy ne olyasmiken járjon az eszem, amik lent zavarokat okozhatnak.

Nem fogják kitalálni, még otthoni szexuális életükre is jó hatással van a pornózás a feleség szerint, akinek művészneve Jasmine Jae: „ugyanannyit szeretkezünk most is – csak most még különlegesebbé vált számunkra a „férj-feleség”-szex. Forgatás közben a kamera felé kell fordulni, mutatni kell a testünket a megfelelő szögből. Otthon nem kell ilyenekkel kínlódni, meg kényelmetlen pozíciókba csavarodni.” Hát ezért jobb egy felnőttfilmes házaspárnak a szex otthon.

És nem, még csak nem is féltékenyek. „Jen nagyon népszerű, rengeteg férfi rajong érte. Engem ez nem zavar” – mondja a férj. „Tényleg jól néz ki, és a többi férfi úgy vágyakozik iránta, ahogy akar, mert ő úgyis az enyém. Nem zavar az se, ha Jen egy másik férfival szexel. Annyira jó a kapcsolatunk – szeretjük egymást, segítünk egymásnak és nagyon magabiztosak vagyunk.” Nem is lenne értelme féltékenykedni, teszi hozzá a feleség: „egy forgatás teljesen más, nincs benne semmi érzelem vagy intimitás. Színészkedünk, egy szerepet játszunk el. Megadjuk a nézőknek, amit látni akarnak, az egésznek semmi köze a szereplők élvezetéhez. Mondjuk ettől még jó buli egy forgatás, csak nem intim!

Chalmersékről a The Sun újság képeit fotóösszeállításunkban találja, ezeken teljesen átlagos, fiatal házaspárnak néznek ki. Ha viszont munka közben is szeretné látni őket, és elmúlt már 18 éves, akkor ide kattintson egy videóért!