Egyáltalán nem újdonság az a szokás, hogy szerelmesek, ahelyett, hogy egy padba vésnék bele a monogramjukat egy szív közepére, mint a régi szép időkben, egy lakatot helyeznek el valahova. Lehetőleg egy hídra, és lehetőleg egy olyanra, ahol már úgyis van egy csomó ugyanolyan lakat, aminek most már egyébként az élő, pillanatragasztott verziója is kezd divatba jönni. Nyilván nincs sok értelme logikát keresni a dologban, de azért Kölnben tényleg kezd már túllépni a dolog az ésszerűség határain.

Ön szerint jó ötlet lakatot elhelyezni közterületen a szerelem jelképeként?

Észak-Rajna-Vesztfália legnagyobb városában ugyanis a helyiek a Hohenzollern nevű, több, mint 400 méter hosszú hidat szeretik kidekorálni a szerelmüket jelképező lakatokkal, itt készültek a mai poszt fotói. A helyszín egy egyébként nem túl szép vasúti híd, amin autók nem közlekednek, de amin gyalog is át lehet menni a Rajna fölött.

A lakatolók által preferált szakasz elképesztően hosszú, és döbbenetesen sok lakat van rajta, annyira sok méghozzá, hogy már 2009-ben is fontolgatta a német vasúttársaság, hogy eltávolítja a szerelmi emlékeket. A közfelháborodásnak engedve letettek róla, így a lakatállomány azóta is gyarapodik – az biztos, hogy nem csúfít el semmit. Kíváncsiak lennénk, hány kulcs gyűlt eddig össze a Rajna fenekén (mert ugye a kulcsot közösen be kell dobni a vízbe). Lapozza végig a fotósorozatot! Ön szerint jópofák ezek a lakatok?