horoszkóp

Nem egy nőtől kéne függnie, hogy elérek-e valamit

2013.09.14. 15:38

Tiszteletem minden Férfinak és kedves Hölgynek! Egy előző levélre kívánok válaszolni, amit egy hölgy írt, idősebb nőkről és fiatalabb férfiakról” – ez a ma sorra kerülő olvasó levél bevezetője. A beküldőnek a Kornél álnév jutott, és ide kell kattintania annak, akinek nem ugrik be, hogy melyik levélre gondol. Kornél fiatalemberként definiálja magát, és azt mondja, az idősebb nőkre esett a választása, meg is magyarázza, hogy miért. Aztán pedig leír egy konkrét kapcsolatot, ami aztán végül mégsem működött olyan jól, mint amilyen jól ideális esetben működhetett volna. Ha önnek is van sztorija vagy saját tapasztalata a témában, ha válaszolna Kornél levelére, kérjük, írjon a Randiblog email-címére!

Én egy fiatalember vagyok, akinek több idősebb nőhöz is volt már szerencséje. Idéznék a hölgy leveléből, ugyanis meglepően pontosan eltalálta (ez a kornak tudható be), hogy miért esett rájuk a választásom. Majd az idézet után meg szeretném osztani a személyes tapasztalataimat ezzel kapcsolatban. Íme az idézet a hölgy leveléből:

„ A dolog rossz oldalról van megközelítve. Mert ugye mi visz rá egy fiatalabb pasit arra, hogy egy idősebb nővel kezdjen kapcsolatot? Itt nem feltétlen egy szexre gondolok. Hanem a mélyebb érzelmi kapcsolódásra. Talán az, hogy nem tudnak, vagy nem akarnak megfelelni a fiatalabb, vagy korban hozzáillő nőknek. Értem ezalatt: „elviszel vacsorázni, nyaralni, moziba, koncertre” vagy „kinéztem, megveszed nekem...?” vagy „mikor mutatsz be a szüleidnek, összeköltözünk, feleségül veszel, gyereket akarok, hova megyünk nyaralni?” Bizony ezek mind jelen vannak a női agyban kortól függetlenül. Kérdések, igények, elvárások! Arra, hogy társaságot, szponzort, férjet, apát keressenek az életükhöz egy férfi személyében. És igen, vannak az érettebb, idősebb, intelligens, független nők, akik valószínűleg ezeken az eseményeken a negyvenes éveikre minimum egyszer már  túl vannak, és rájöttek, megtapasztalták, hogy mindezeket a dolgokat önálló független nőként is megélhetik. Valószínűleg ki mertek lépni egy számukra méltatlan kapcsolatból, és nem feltétlen azért,  mert egy másik férfi erre ösztönözte őket, hanem mert nem működött a kapcsolat.”

Itt vége is van az idézetnek. A hölgy pontosan eltalálta, én vagyok az a rossz családi körülmények közül származó fiatalember, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy egzisztenciát teremtsen, egy stabil, élhető életet, ahol később helye lesz a gyerekeinek, egy életet, amiben a gyerekeknek nem kell ugyanazokat a harcokat vívnia, mint az apjuknak… Későn, ugyanis előtte minden pénzét nőkre és szórakozásra verte el. Szóval ez a fiatalember felnőtt, ráébredt, hogy nem lesz ez így jó, arra is… hogy az a stabilitás (az idősebb hölgy erről is írt), viszont a korosztályában lévő hölgyektől csak „megvehető”. Ez egy nagyon durva kifejezés… de ez az igazság.

Ugyanis a legtöbb velem egyidős hölgy már a gyerekszülés gondolatával játszik, pénzt és stabilitást keres… tehát férfit, akinek van pénze. A stabilitást, a „biztos pontot”, az otthont, természetesen csak addig kívánja nyújtani, amíg azt meg is kapja. Amennyiben nem, akkor mindent megtesz, hogy pokollá tegye a másik életét, vagy lép. Én ezt kölcsönös függőségi viszonynak hívom. Amikor az én váram, amit építek, a nőn és az általa nyújtott „otthonon” áll, a nő meg csak az én (illetve más) várában találja meg a biztonságát. Én gyengének és szerencsétlennek érzem magam, amennyiben engedem, hogy a párkapcsolatom bármi módon hatással legyen a munkámra, illetve a „váram”, életem építésére. Nem gondolom, hogy egy nőtől kéne függnie, hogy elérek-e valamit az életemben vagy sem. Tapasztalataim szerint hosszú távú haszna ebből egyébként sem a férfiaknak van, bár ezzel nyilván sokatok, főleg hölgyek vitába szállnának. Én úgy érzem, hogy kemény munkám termését végül egy nő aratná le... és hát lássuk be, az nem túl gyümölcsöző. Tudom, mert már próbáltam. A végén úgy lesz egy, akitől gyermekeim fognak születni, tőle a pénzem sem fogom sajnálni, viszont az életem mostani szakaszába ez nem fér bele. Most építek és törtetek és nem adom nektek…

Természetesen én is válhatnék egy „dugógéppé”, mindenkit, mindenhol, aztán lépni… csak ezt nem érzem tisztességesnek. Illetve ha a hölgy is benne van, akkor miért is ne? Bár, mint az imént említettem, a legtöbb korombéli hölgy már kinőtt a kamaszkorból, és nem szexkapcsolatot, illetve nem csak azt keres, hanem stabilitást. Szóval ezért esett a választásom idősebb, vonzó nőkre, akiknek már mindenük megvan, azt feltételezem, hogy nem fogjuk egymás köreit zavarni. Én nem függök tőlük, ők sem tőlem, jól érezzük magunkat, eltöltünk értékes időt (nem csak a szexre gondolok), és mindenki boldog. Tévedtem.

Amikor a legutolsó barátnőmmel találkoztam, nagyon úgy tűnt, hogy végre megtaláltam az alkalmas partnert, persze az elején mindig nagy a szerelem. Tudtam, hogy csak egy fiatal srácnak tart, aki tapasztalatlan, nem tudja, mi a dörgés, és ezért nem is várt tőlem túl sokat. Ez számomra pontosan meg is felelt. Rengeteg pénze volt, ami engem kifejezetten nem érdekelt. Én csak egy nő társaságára vágytam, különösebb kötöttségek nélkül. Az első pár hónap rendben is ment, nagy volt a boldogság, jól éreztük magunkat, nagyon jó szex. Természetesen néha elvittem vacsorázni, vettem neki pár apróbb ajándékot, minden rendben is ment, egészen addig, amíg rá nem jött, hogy nem vagyok az a naiv, fiatal gyerek, akinek az elején tartott, hiába volt idősebb, rengeteget tanult tőlem… a szexualitásban is.

És ekkor jött a gond… ugyanis elkezdte azt érezni, hogy megtalálta élete férfiját… jöhet az összeköltözés, a házasság meg a gyerek is. Én sajnos az első pillanatban nem ismertem fel, összeköltöztünk. Gondoltam, miért is ne, jól megvagyunk, akkor jól meglehetünk egy lakásban is. Bár már éreztem, hogy az egész változik… változott is. Hirtelen már nem volt elég, hogy néha meghívom valahol egy italra, vagy elviszem vacsorázni. Az sem, hogy a költségeink felét állom. Ráébredtem, hogy kezd az egész ugyanott tartani, mint egy fiatalabb nővel. Emiatt rettenetesen átverve éreztem magam… hiszén én azt hittem, hogy a szabályokat az elején lefektettük és tiszteletben tudjuk őket és egymást tartani, de a végére csak előkerültek a szokásos problémák, a pénz, ami soha nem volt elég, azt is elvárta, hogy velem majdnem egykorú, felnőtt fiának váljak az „apamintájává”, akit beköltöztetett a közös helyünkre valami indokkal.

Ő személyes sértésnek vette, hogy az által elvárt, rólam alkotott férfiképnek nem kívánok megfelelni, szóval jött az állandó feszültség és a veszekedés. Úgy érezte, hogy nem rendelkezik kontrollal felettem, amitől elvesztette a biztonságérzetét. Az összes pénze és önállósága ellenére a végén csak beleugrott egy függőségi viszonyba, én meg egy párkapcsolatba, amit minden áron el akartam kerülni. A szerelem gyorsan el is múlt, szakítottunk… Benne harag, bennem pedig csak sajnálat és bűntudat maradt. Szóval a hölgynek, aki feltette a kérdést: „utolsó esély? mire? a szeretetükre...?” nem. Az utolsó esély a barátságra, tiszteletre, becsületre. Az egymás alá-fölé rendelés elkerülésére. Harmóniára. Ami talán a kor előrehaladtával könnyebben megy. Hiszen bölcsebbé kéne válnunk, vagy nem? Talán nem.